Romos ritkaságokra bukkantak egy angol magtárban

Több Porsche, Jaguar és Bentley is elkerült a poros épületből

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nehéz elképzelni, hogy valaki csak úgy elfelejtkezik több tucat ritka autóról, és még az örökösök figyelmét is elkerülik a kincset érő járművek. A nemrég talált gyűjtemény nincs jó állapotban, de még így is egy vagyont érhet.

Minden autóbolond álma, hogy egyszer egy olyan pajta kerül a birtokába, ami zsúfolásig tele van kívánatosabbnál-kívánatosabb veteránnal. Itthon nem jellemző, hogy több tucat értékes négykerekű kerüljön elő, inkább csak egy-egy “barn find” autó szokta bejárni az internetet, jellemzően a szocialista érából. A 1,5 millió veterán autó hazájának számító Egyesült Királyságban viszont nem ritkák a pajtában rekedt matuzsálemek. Már a járművek megközelítése is kalandos, mert nem csak az autókról, hanem az épülethez vezető útról is megfeledkeztek, ezért csak a táblákból sejthető, hogy valaha ott autók jártak. Csak az elburjánzott növényzeten átvágva érhetők el az épületek, amik dugig vannak autókkal. A gyűjteményében felfedezhető Porsche 911, 356 és 924 is, sajnos a tárolás körülményeivel nem igazán foglalkoztak, így sok rozsdával kell megküzdenie annak, aki talpra szeretné állítani a klasszikusokat. Az angol autóipar jelentős számban képviselteti magát, Jaguar, Triumph, MG, Austin, Lotus és Wolseley is akad a gyűjteményben. Nem kizárt, hogy valaha műhelyként üzemelt a hely, sok autó szétszedve várja, hogy sorsa jobbra forduljon. A több tucat autó és alkatrész egy szemmel jól látható összeget érhet, még akkor is, ha nem minden tűnik menthetőnek.
Hirdetés
A videó készítői titokban tartják, hogy hol bukkantak a kincsekre, de nem lenne meglepő, ha hamarosan a tulajdonos vagy az örökös előkerülne, és árverésre bocsátanák a rég elfeledett gyűjteményt.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?