Stílustanulmány az új Volvo XC90 formájával

Az új Volvo XC90 formáit mutatja a Concept XC Coupe

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Volvo a Detroiti Autószalon megnyitása előtt tette közé a Concept XC Coupe tanulmány fotóit. Ez az autó a későbbi, új XC90 előfutáraként debütál.


Volvóék tizenkettedik éve gyártják már két apró ráncfelvarrás után a még mindig sikeres nagyméretű XC90 SUV-ot. A Volvo ott volt a kategória indulásakor, és ahogy az XC70 is stílusteremtő lett a terepkombik között, a nagyobb 90-es Nyugat-Európában és a tengerentúlon is népes rajongótábort tud maga mögött. Családbarát, terepképes és a legjobb Volvo tulajdonságokat ötvözi, ezért sikere érthető a kora ellenére is. Utódját, ha lehet, emiatt még inkább várjuk, a kínai tulajdonú svéd gyárnak nagy szüksége is van már az új batárra.

A tanulmányautó lendületes formái nem mutatják meg a méreteit, a tervezéknék kupé lévén nem kellet bajlódniuk a hátsó sor ajtóival. A második generációs XC90 persze ötajtós, lesz és valószínűleg nem lesz belőle ős Range Rover stílusú háromajtós. Bár a tanulmányról gyakran nem kerülnek át a vadabb részletek a szériaváltozatra, a Volvo deklarált célja ezen modellen megmutatni a márka jövőbeli formavilágát.
Hirdetés

A képeken látható Concept XC Coupe alapjai megegyeznek a korábbi kupé tanulmánnyal, amivel a Volvo új dizájnvilága startolt tavaly ősszel. A most használt padlólemezkehez képest ez az architektúra változtatható méretű, így többféle kialakítású autó alapjait is adhatja. A moduláris padlólemezre húzott karosszérián továbbra is szerepel a lebegőnek nevezett hűtőmaszk és az oldalára állított T-t formázó LED-es nappali menetfény. Igen hangsúlyos a tradicionális Volvo-váll, az autó hátulja meg maga az elvágólagos, robusztus skandináv dizájn.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?