Szeptemberben debütál a Dacia vadonatúj, vagány hétülésese

A Müncheni Autószalonon mutatkozik be a Dacia új hétüléses modellje

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sokoldalúságot és a márkára jellemző dizájnt ígér a Dacia újabb, alighanem a nagycsaládosok egyik kedvencének számító Lodgy-t is nyugdíjazó modellje.

Több mint másfél éve nem volt nemzetközi autószalon Európában, viszont egyelőre úgy tűnik, hogy a sajtó számára szeptember 6-án, a nagyközönség előtt 7-én nyílik a Müncheni Autószalon, ahol az idén az új Sandero/Logan párost, első villanyautóját, a Springet és legutóbb a Duster frissítését is hozó Dacia egy vadonatúj modellt is kiállít majd. Az alighanem a Lodgy-t nyugdíjazó, de annál sokoldalúbbnak mondott, vélhetően az uralkodó divat szerint szabadidőautósabb hétülésesük ráadásul már szeptember 3-án bemutatkozik.
Hirdetés
Az új családi autó mellett a Dacia az összes új, idén megjelent modelljét felsorakoztatja majd a szeptember 7-12. között látogatható kiállításon, melynek helyszíne és a városközpont között Dacia Springekkel biztosít majd transzferjáratot annak érdekében, hogy az érdeklődők utasként is megtapasztalhassák a piac legolcsóbb villanyautójának tudását. Hogy milyen lesz a Dacia új hétülésese, annak kapcsán egyelőre csak spekulációk érhetőek el - ezekről itt írtunk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?