Szexi? Íme az új kecskeméti Mercedes
Első gyári képeken a Mercedes-Benz CLA négyajtós kupé
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Detroitban félig rejtegetve, de már megmutatták a CLA kupét, a második kecskeméti Mercedes első publikus debütálása a napokban lesz Berlinben.
Annyira persze nem egyedi, mint azt a CSC tanulmány ígérte, hiszen ugrott a 21 colos kerék, a futurisztikus fényszóró, a tükör és a rejtett kilincs is, de azért elég dögös, unalmasnak semmiképp sem titulálható a kecskeméti gyártású CLA négyajtós kupé
A CLA az A-sorozat második tagja, később lesz belőle Shooting Brake kombi is
Bent olyan formájú, mint az ötajtós A-osztály, és olyan igényesnek is várható. Csomagterének méretét egyelőre csak saccolhatjuk - mondjuk úgy 450 literesre
A szenzációsan alacsony (Cw 0,23-as, a BlueEFFICIENCY típusnál 0,22-es) légellenállásúnak ígért, az Egyesült Államokban szeptembertől, Európában hamarabb, talán már áprilistól kapható CLA hátsó, független felfüggesztésének segédkeretét deformálódó elemek rögzítik, ami a gyáriak szerint kiváló vezethetőséget fog eredményezni. A korábban bemutatott Concept Style Coupénál (CSC) kevésbé "szexi", de mindenképp dögös CLS-kistestvér ottani indulóárát 30 ezer dollárra (9 millió forint) tippelik, csúcskivitele pedig a Mercedes legújabb fejlesztésű 4MATIC összkerékhajtását szériában adó CLA 45 AMG lesz, orrában a 2,0 literes és 4 hengeres benzines turbómotor 350 lóerős és 450 Nm nyomatékú verziójával.
Egyetértek ez a kocsi nagyon rendben van. A Merci nagyot alkotott, nem véletlenül az autók királya (vagy királynője?). Főleg az itt látható bordó autó gyönyörű. A csomagtartó 470 liter, nem olyan kicsi az. Szerintem az indulóár 9 millió körül lesz. Remélem azért nem kell 15 évet várni, amíg magyar embernek is elérhető lesz.
Nem vagyok egy Mercedes fan,de ez a kocsi egyszerűen letaglózóan gyönyörű!
Az Audi steril egyenarc már unalmas,minden modelljük szinte ugyanúgy néz ki,főleg elölről.
A Bmw nagyon elment a sportosság irányába.
Az A osztállyal elkezdett új designirány telitalálat,remélem a többi merci is hasonló lesz előbb-utóbb.
A belseje minden igényt kielégít,sokkal fiatalosabb-modernebb mint eddig.A csomagtartója kicsi de ilyen formával kit érdekel?!
Örülök,hogy nálunk gyártják,bár félő hogy nem lesz belőle itthon népautó….
Örülök,mert úgy 15 év múlva talán megvehetem használtként:-)