Szigorúbban lép fel a rendőrség a büntetőfékezőkkel szemben

A buszsávokban szabálytalankodókra figyelnek a legjobban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A BKK ésa BRFK szorosabb szakmai kooperációval, közös kommunikációval, figyelemfelkeltő és edukációs videókkal csökkentené a közösségi közlekedéssel összefüggő közúti balesetek és szabályszegések számát.

Egyre csak szaporodtak az utóbbi időkben a videófelvételek arról, ahogy néhány autóvezető rögtönítélő bíróságnak hitte magát, és ezzel sokakat veszélybe sodort büntetőfékezésével. Őket szeretnék a jövőben kiszűrni a forgalomból, ezért szorosabbra fűzi együttműködését a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ. A BRFK képviselői jelezték, hogy még szigorúbban lépnek fel azokkal a sofőrökkel szemben, akik a BKK járművei előtt büntetőfékeznek, főképp abban az esetben, ha az adott autóbuszon vagy trolin személyi sérülés is történik a váratlan manőver miatt. Természetesen nem csak a büntetőfékezésről szól a dolog, célul tűzték ki, hogy csökkentik a balesetek és a szabályszegések számát a főváros útjain. A két társaság már számos alkalommal szervezett közös akciót, legutóbb a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya indított akciósorozatot a fővárosban a buszsávokban szabálytalanul közlekedő és parkoló járművek kiszűrésére októberben.
Hirdetés
A jogosulatlan buszsávhasználatot a továbbiakban is rendszeresen ellenőrzik, emellett pedig figyelemfelhívó kampányba kezdenek a gyalogosgázolások visszaszorításának érdekében is. Megelőzési céllal jobban láthatóvá tennék az autósok számára a gyalogos átkelőhelyeket, illetve a járdák szélét is felfestenék, amely a gyalogosokat figyelmeztetné arra, hogy jobban figyeljenek. Emellett közös gyártású edukációs kisfilmek is készülnek majd a témában.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?