Tarlós az autósokkal tartatná el a BKV-t

Dugódíj Budapesten: fizessenek az autósok a BKV-ért

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az InfoRádiónak adott interjújában Tarlós István, Budapest főpolgármestere megerősítette: komolyan gondolja a dugódíjat.

Józan ésszel a dugódíj bevezetését az indokolná, ha telítve lenne a város, jelen esetben a főváros, azaz Budapest. Ilyen esetben nyilván a korábban autózok egy része is tömegközlekedésre szállna, azaz a közlekedési vállalat több bevételhez jutna és modernizálódhatna. A hazai döntéshozásokban azonban nem mindig fedezhetők fel az ok-okozati összefüggések, a dugódíj kapcsán például Tarlós István nem a főváros zsúfoltságára hivatkozva tartja elkerülhetetlennek a dugódíj bevezetését, hanem azért, mert anélkül a BKV modernizációját finanszírozhatatlannak tartaná. Mint azt InfoRádió Aréna című műsorában nyilatkozta,

Nincs mese, be kell vezetni a dugódíjat, anélkül nem lesz talpra állítható a BKV.

E mondat olvasása után vélhetően mindenki hangosan hördül fel: mi közük van ehhez az autósoknak? Miért nem döntheti el mindenki szabad akarata szerint, hogy milyen közlekedési eszközt választ? A felfelé ívelő üzemanyagárak mellett van-e egyáltalán értelme a dugódíj bevezetésének, és az ahhoz szükséges infrastruktúra kiépítésének? Hiszen már az idei és a tavalyi évben is látványosan csökkent az autózók száma a fővárosban (és ezzel párhuzamosan változatlan jegyárak mellett is nőtt a BKV jegybevétele). Nem lenne elegendő, ha a piac önmagát szabályozná? A város terheltségének talán igen, ám abból nyilván nehezebben lehetne finanszírozni a nem épp hatékony működéséről ismert közlekedési vállalatot.
További szépség az ügy kapcsán, hogy részletei még alig ismertek, illetve egyelőre nagyon ijesztőek, az autók leparkolására alkalmas P+R parkolóknak még nyoma sincs a határterületeken, a díjövezetben lakók egyelőre csak retteghetnek, hogy vajon tudnak-e majd távoli munkahelyükre továbbra is autóval járni, el tudnak-e menni külön sarc nélkül bevásárolni hétköznap vagy akár a belvárosban lakó beteg nagymama látogatása, orvoshoz vitele is drága luxusnak számít majd a közeljövőben. Egyelőre mi sem tudjuk, csak várjuk a csepegő, de inkább riogató infókat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 09:38
    Permalink

    Éppen 20 éve szoktam le a már akkor is sz@r BKV-ról. Azóta is az, sőt! Ezerszer kényelmesebb közlekedésre váltottam, az csak egy non plus ultra, hogy még olcsóbb és megbízhatóbb is!

    Az ilyen (fő)polgármesterek pedig fizessenek gyerektelenségi adót! Ugyanúgy nincs közük hozzá, mint nekem a BKV-hoz, de máltánytalan lenne, ha nem így történne! Hajrá!

  • 2017.10.31. at 09:38
    Permalink

    A BKV gazdaságossága ott mutatkozott meg igazán, amikor sztrájk volt, és a boltok bevételei, és ezáltal a főváros által beszedett adók jelentősen visszaestek. Áttételesen nyereséges egy ilyen cég, ami nem közvetlen pénzügyi hatásként jelentkezik.

    Egyébként a veszteségességhez hozzájárul az is, hogy minden olyan üzletágat, ami nyereséget termelne, kiszerveztek az állami fennhatóság alól. Szegeden pl.: a parkolási bevételek is a tömegközlekedést erősítik, de máshol nyugaton a metró üzlethelységeinek bérbeadásával jut jelentős bevételhez a közlekedési társaság.

  • 2017.10.31. at 09:38
    Permalink

    Budapesten élek, van autóm, és azt kell mondanom, hogy egy budapesti lakosnak egy másik budapesti célpont eléréséhez nem annyival gyorsabb autóval útra kelni, mint BKV-val, hogy ez kompenzánli tudja a jelentős árkülömbséget. Az Istenhegyi úttól az Újhegyi útig pl.: csak 10-15 perccel gyorsabb az autó, szerencsés esetben, de ha dugó van, simán jobb vagyok BKV-val.
    A legtöbben, akik azt szajkózzák, hogy autóval milyen rohadt gyorsan odaérnek, tévesen számolnak, ezen számításukat egy rosszul meghozott döntés önigazolásaként kezelik “vettem autót jó sok pénzért, de csak napi 20-30 percet nyserek vele” – ez elég karcsú indok, el kell magunkkal hitetni, hogy valóban értelme volt…

    Az igazi dugót azok okozzák, akik az agglomerációból, vagy Budapest külsőbb kerületeiből érkeznek a városba autóval, nekikösszességében valóban gyorsabb az autó. A dugódíj bevezetése előtt szerintem jó lenne, ha lennének olyan P+R parkolók, ahol nyugodtan le lehet tenni az autót. De alapvetően nem tartom rossz gondolatnak – egy ekkora, és ilyen infrastruktúrális adottságokkal rendelkező város nem arra való, hogy mindenki autózzon benne. Gondoljatok bele, mi lenne, ha a 7-es busz, vagy a 4-6-os helyett mindenki autózna…

    Én az autómat óta csak éjszakánként, vagy nagy terhek mozgatására, vagy vidéki utazásra használom, és szerintem sokkal nyugodtabban telnek a napjaim, mint egy autóval közlekedő embrnek – legfőképpen azért, mert könnyen megállhatok akárhol, nincs a nagy értékű vagyontárgyam mások károkozásának kitéve, stb…

  • 2017.10.31. at 09:38
    Permalink

    Én úgy tudtam, hogy egy részvénytársaság vagy termel valamit, vagy nyújt egy szolgáltatást, amiért cserébe pénzt kap azoktól, akik ezt igénybe veszik. De hogy egy részvénytársaság másokon verje el a port azért, mert szarok a vezetői… Ráadásul úgy, hogy az állam horribilis pénzeket juttat egy részvénytársaságnak még akkor is, ha az csak veszteséget termel… Ha nem tudja önmagát fenntartani, akkor vagy a vezetőség a dilettáns, akkor azok helyett kell olyanokat keresni, akik működtetni tudják gazdaságosan a BKV-t, vagy egyszerűen fel kell számolni és sóval felhinteni és rögtön 1 gonddal kevesebb…

  • 2017.10.31. at 09:38
    Permalink

    Ebben a kibaszott városban/országban minden csak arról szól hogy hogyan lehet még egy adót beszedni a amivel korrupt politikusok és slepjeik pénztárcáit lehet duzzadásig tömni.
    Miért kell dugódíjnak hívni, amikor nincs is dugó? Miért nem emelik simán a Budapestiek gépjárműadóját háromszorosára, a vidékiekét 2Xesére mikor úgyis csak a pénz beszedése a lényeg.
    A BKV meg menjen a picsába, hogy mióta megvan csak veszteséget termel, ami még nem is lenne baj, de Európához hasonlítva az átlagjövedelemmel korrigálva a legdrágább közel és távol!

  • 2017.10.31. at 09:38
    Permalink

    Nem elég az óriási adókkal terhelt üzemanyagot tankolni,balestei adó,dugóadó, meg a k….anyuk adó!!!!! az autózás nem luxus lesz! Már most luxus! 2éve szereztem meg a jogositványom egyböl tudtam is venni egy saját kocsit igaz 20éves 1,3 mazda 6l fogyaszt. 11500ft biztositást fizetek,tankolom,szervizelem. 22éves vagyok dolgozok de a fizetésemböl már nem tudom fenntarani a kocsimat. Nem tudom megérteni miért kell az országot nyomorba dönteni. Nyilvánosan ki kéne végezni az összes csaló mocskot aki jelenleg is irányitja az országot.

  • 2017.10.31. at 09:38
    Permalink

    Sikeres dolog lenne! Már most is sokszor csak átmenni lehet a városon. Mivel megszüntettek több parkolóhelyet. Belváros Múzeum krt. Kecskeméti utca…. Annyi esze van ennek az embernek hogy birkákra kellene vigyáznia inkább. Hajrá Demszky ennél még Ő is okosabb volt bár egy-két jó húzása neki is sikerült. Lassan kihal a belváros.

  • 2017.10.31. at 09:38
    Permalink

    Majd ha beszedik minden jogosulatlan utazótól a jegyek árát, és a BKV berkein belül elzárják a “csöpögő pénz csapokat” az indokolatlan NAGY jutalmazásokat. Egy nyíltan veszteséges cég berkein belül, ami többszöri adópénzből óriási pénzügyi injekciót nyel el hogy engedhető meg még a jutalmazás gondolata is!
    Ha egy kereskedő veszteséges bezár, és nem kap állami támogatást, és nem osztogat jutalmakat mert nincs miből!
    Egyszerűen meg kell szüntetni a Bkv-t, és magán kézbe adni. kb 5 év alatt nyereséges céget lehetne csinálni belőle, és még a jegyárakat se kellene emelni!!!

    Amíg nekem a peremvárosból mind anyagi, mind kényelmi, az utazásra ráfordított időt nem is említve szempontokból jobban jövök ki egyedül 1 kocsiban, addig eszembe sem jut tömegkőzlekedni!
    naponta kb 2-2,5 órát nyerek, havi kb 20.000,- olcsóban jövök ki !
    A környrnyezetvédelem dologban az én autóm 0,01 % szennyezőanyag kibocsájtással áll szemben a buszok kibocsájtásával, A villamosok is óriási szennyezéssel üzemelnek! /Az áram előállítása is szennyező csak nem a felhasználás helyén/

    Tehát nekem ne mondja senki hogy váltsak !

Vélemény, hozzászólás?