Tavaly december közepén írt alá szándéknyilatkozatot a Honda és a Nissan egy közös vállalat létrehozásáról. Azonban úgy tűnik, bő másfél hónappal a bejelentést követően máris zsákutcába futottak a tárgyalások. A japán Nikkei üzleti lap jelentése a Nissan hamarosan bejelenti, eláll a korábban tett nyilatkozattól, majd más, alternatív lehetőségek vizsgálatába kezd a felső vezetés. Ennek oka a Honda lehet, hiszen mint kiderült a Nissant a leányvállalatukká kívánták tenni, de utóbbi értelemszerűen egyenlő feltételeket akart kiharcolni magának - mindezt úgy, hogy jelenleg jóval rosszabb anyagi helyzetben vannak. Egyes források szerint a szándéknyilatkozat aláírása előtt a Honda külön ki is kötötte, hogy csak akkor hajtható végre az egyesülés, ha a Nissan átalakítja a működési struktúráját.

A Nissan cáfolta a Nikkei hasábjain megjelent állításokat, majd a közleményben kifejtették, jelenleg is zajlanak a tárgyalások, a tervek szerint február közepéig véglegesítik a terveket, bejelentés csak ez után jöhet. A Honda is nagyjából ugyanezt fogalmazta meg, majd ők is megerősítették, hónap közepe táján várható pontosabb információ.

A képletet tovább bonyolítja a Nissan 34 százalékos részesedése a Mitsubishiben, amelynek vezetése az eredeti bejelentés alkalmával csupán annyit mondott, január végéig mindenképpen kivár. Értelemszerűen mivel azóta nem sok konkrétum látott napvilágot, így a döntést tovább halogatják. Mindez már csak azért is fontos, mert ha a Honda-Nissan fúzió létrejönne a Mitsubishivel karöltve, akkor az új konszern a világ harmadik legnagyobb autógyártója lehetne a Toyota és a Volkswagen Csoport mögött, megelőzve ezzel a jelenlegi harmadik Hyundai Csoportot.
Az eladási számok nem jelentenek semmit, adott egyrészről a Honda, ahol a Rover óta nincs tapasztalatuk érdemi együttműködésben, a Rover esete pedig igazolta hogy nincs is igazán érzékük hozzá. Ráadásul ha van olyan márka kik aggódhatnak az pont a Honda, mivel Kínában nagyobbat zakóztak mint a Toyota vagy a VW, és az európai eladások szinte nem léteznek. Gyakorlatilag az USA piacán próbálják tartani magukat.
Másrészről ott a Nissan, akik úgy mentek zuhanórepülésbe Ghosn eltávolítása után amire régen volt példa. Gyakorlatilag elmondható hogy a 80-as évek óta csak addig nem állt a csőd szélén amíg Ghosn menedzselte.
Miközben ott az elefánt a szobában, bár papíron a Renault tulajdoni arányát lecsökkentették, de a gyakorlatban ott van az csak egy francia bankhoz átpasszolva. Ha egy tökösebb vezetés kerül majd Franciaország élére szerintem számon fogják kérni japánt a xarkavarásukért, amivel a 10 milliárd dolláros befektetésüket kicsinálták…