Tesla motor hajtja ezt az 50 éves Ford furgont

A veterán dobozos hátsó kerekeit közel 300 elektromos paripa forgatja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az átalakítás legszebb része, hogy semmi sem látszik az alternatív hajtásból, így tud némi meglepetést okozni a vén áruszállító.

Veterán autók elektromosítása egyre nagyobb divat, viszonylag egyszerű módon lehet egyrészt dinamikussá, másrészt szalonképessé tenni a régi járműveket. Jellemzően értékes vagy népszerű modellek átépítésében látnak fantáziát a műhelyek, a Ford E-series pont egyik kategóriát sem képviseli.
Hirdetés
A Ford F-series mellett az E-sorozat (amely Econoline, Econovan és Club Wagon néven is fut) szintén régi szereplője a Ford amerikai kínálatának, míg előbbi családba a platós modellek, utóbbiba az áru- és személyszállító változatban kapható furgonok tartoznak immár 1960 óta. A narancssárga Econoline a második nemzedékből való, az 1974-es modell az átalakítás előtti egyetlen érdekessége a létezése, ami nem evidens egy 49 éves furgon esetében, azonban a frissítő kúra után egyedivé vált a régi Ford. A műhelyben kikapták a gyári 4,9 literes V8-ast, helyette egy Tesla Model 3 hajtáslánca mozgatja az autót. Az akkumulátorok a padlóba kerültek, a villanymotor a hátsó kerekeket hajtja, az egyszerűség kedvéért a Tesla komplett futóművét a Ford alá pakolták, így már a teljesítményhez passzoló fékekkel rendelkezik az Econoline. A 75 kilowattórás akkuval a Tesla 500-530 kilométeres hatótávval bír, ami a sokkal rosszabb aerodinamikával bíró furgon esetében valószínűleg csak álom marad, de ennél fontosabb, hogy az modern futóműnek és az alacsonyabb súlypontnak köszönhetően sokat javult a vezethetőség.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?