Történelmi mélyponton a Mustang

Még soha nem fogyott olyan kevés Mustnag, mint tavaly

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

2020 is történelmi mélypontot hozott, ezúttal már a Dodge Challanger is megelőzte a legendás autómárkát.

Igazi trónfosztást hozott 2021 az Egyesült Államokban. A Toyota 90 év után taszította le a General Motorst a trónról az autóeladások tekintetében az amerikai piacon, és az vállalatóriáshoz hasonlóan a Ford emblematikus kupéja is elvesztette vezető szerepét a maga szegmensében. A tavalyi évben a jelentések szerint kicsivel több, mint 54 ezer Challanger talált gazdára- ami 3 százalékos növekedést jelent- míg a Mustang csupán valamivel kevesebb, mint 52 és fél ezer eladott példánnyal zárta a tavalyi évet, ez pedig 14 százalékos visszaesést jelent, az egyébkét is történelmi mélypontot jelentő 2020-as évhez képest. Szintén ebben a szegmensben "versenyez" a Chevrolet Camaro is; kevesebb, mint fele annyi fogyott, mint a Mustangokból, mindössze durván 22 ezer darab, ami 26,5 százalékos visszaesést jelent a Chevrolet számára.
Hirdetés
A Fordnak ennek ellenére nincs oka panaszkodni. A jövő Mustangjának szánt Mach-E-ből több, mint 27 ezer fogyott Amerikában, amivel az elektromos crossoverek között a második legkelendőbbnek bizonyult a Tesla Model Y mögött. Ha a Mustang brandet vesszük, Mach-E-ből és a kupé Mustangból összesen közel 80 ezer példány talált új gazdára, de jól mutatja, hogy mennyire különbözik a két Mustang, hogy maga a gyártó is külön listázza őket, de azért megemlítik, hogy a két variáns együttes eladási számai 30 százalékos növekedést hoztak 2020-hoz képest. A hagyományos Mustang eladási számainak mélyrepülése nem új keletű egyébként; 2016 óta egyre kevesebben veszik a sportautót. Megérett a generációváltás.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?