Trident Iceni: elképesztő adatokkal jön a dízelroadster
Elkészült a 6,6 literes V8 dízellel szerelt Trident Iceni
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A norwichi Trident Performance Vehicles évek óta foltozgatja roadsterét, végre úgy tűnik, találtak bele megfelelően erős, mégis takarékos dízel V8-ast.
Hosszú géptető, rövid túlnyúlások, hátratolt utasfülke jellemzik az Icenit
A brit Trident márka az 1960-70-es években kisebb megszakításokkal készített más gyártóktól származó alkatrészekből építkezve különféle sportautókat, majd az 1977-es bezárást követően 1999-ben keltették új életre a márkát. Ekkor sem volt zökkenőmentes a működés, nem igazán sikerült valóra váltani a 3,2 literes GM V6-ossal hajtott Iceni roadster terveit, úgyhogy megint következett pár év csend az időközben jogviták miatt Broadley Performance Vehicles-re átnevezett cég életében. 2007-2008 folyamán páran ismét összeálltak, hogy megvalósítsák régi álmukat, az Icenit, de az akkori bejelentés a V6-os benzinmotor helyett már V8-as dízelt emlegetett a furcsa formatervű autó orrában. Mostanra értek el oda, hogy a hírek szerint az autó végleges változatát mutatják be a szeptember 5. és 7. között rendezett londoni Salon Privé kiállításon. A Trident Iceni Grand Tourer névre hallgató változatban a cég által korábban kiszemelt, szintén General Motors-eredetű 6,6 literes motor dolgozik, mely a cég bejelentése szerint bődületes teljesítményt garantál, miközben nyugodtan hajtva méretét meghazudtolóan alacsony fogyasztást produkál.
Igénytelen motor, igényes menetteljesítmények: meghallgatnánk közelről
Mi szükség van ekkora nyomatékra egy roadsterben? Könnyű kis sportkocsiba beletenni egy dögnehéz pickupokba való motort, tetőt lehúzva meg lehet a kerregést hallgatni és a kormot szaglászni…
Valószínűleg aki megveszi ezeket, állandóan a fogyasztási adatokat böngészi a katalógusokban…