Tudja, hol a helye? – VW Arteon Shooting Brake TDI R-Line teszt

Teszten a Volkswagen Arteon Shooting Brake, az R-Line leggyengébb motorjával

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Arteon ebben a formában tucatnyi kérdést vet fel, pedig valószínűleg így lesz a legnépszerűbb: a hatalmas csomagtér, a sportos látszat és a kisfogyasztású "traktormotor" ügyes kombinációja ez a gép. Ráadásul ahhoz képest, amit ad, nem is olyan drága.

Az Arteon egy érdekes teremtmény, a Volkswagen mindig nehéz helyzetben volt, ha a Passat fölé kellett belőnie valamit, hiszen abban a ligában már a négykarikásoké a bérelt hely. Az Arteonnak tehát, hogy ne csak jó lehessen, de sikeres is, saját vásárlóközönséget is teremtenie kellett, mert sem a Passattól, sem az Audi A6-tól nem vehetett el. Éppen ezért az Arteon nem akar luxustermék lenni, ez egy tágasabb és a szokásosnál kreatívabb stílusú Volkswagen, a márka szinte minden előnyével és hátrányával - akinek ez nem tetszik, az menjen és vegyen valami flancosabb emblémát, jóval drágábban. Ez a hozzáállás nem volt még meg anno a Phaetonnál, azt teleszórták luxussal, csak azzal nem számoltak, hogy annak meg ára van: hiába volt jó kocsi, prémiumpénzért népautó logó volt rajta.
Hirdetés
A Volkswagen bálnája tehát valami teljesen újjal próbálkozott, és már a kezdetekben úgy nézett ki, hogy be is jön a terve. Ekkor felvillant az ötlet villanykörtéje a wolfsburgi fejekben. Nyilván nem voltam ott, de valahogy így képzelem el a beszélgetést: "Te Hans, én értem, hogy azért nem lehet az Arteonból kombi, mert a Passatot és az A6-ot is veszélyeztetné, de mi lenne akkor, hogyha úgy lenne kombi, hogy közben nem is kombi?" Ekkor jöhetett a képbe a Shooting Brake fogalma, amit érdemes értelmezni egy kicsit. Akárcsak az SUV, ez a karosszériaforma is komoly "modernizáláson" ment keresztül az utóbbi pár évben: a klasszikus képviselői háromajtós kombik voltak. Ha ragaszkodunk ehhez az értelmezéshez, majd megszámoljuk az ajtókat az Arteonon, akkor nem csak a BMW Z3 kupé, de még a Trabant kombi is inkább sorolható ebbe a kategóriába, mint a tesztautó. A trendek viszont más irányba mennek: a '12-es Merci CLS óta rengeteg "sportosabb tetővonalú" kombira ráaggatják ezt a jelzőt, mint holmi marketingszöveget. Éppen ezért én az ilyesmiket kombikupénak hívom és kész, igazából egyik sem igaz rá teljesen, de mindkettő akar lenni. Ami viszont nem akar lenni, az a prémiumautó, és ezt elég egyértelművé is teszi. R-Line felszereltséggel is szolidabb egy A6-nál, emiatt sokszor kapta meg a "túl passatos" kritikát. Persze, ott van benne a hatalmas lábtér, meg a kiemelkedő önvezető funkciók: tempomatjának kanyar és körforgalom asszisztense tökéletesen alkalmas arra, hogy egy hegyi szerpentint 90-re állítva abszolválj, az autó mindenhol pont annyit fog lassítani, amennyit kell, de ez nem teszi luxusautóvá. Az olcsón kínált opciói sem, pedig van benne bőven extra: a nyitható panorámatetőtől a LED-Mátrix fényszórókon és a téli csomagon át a parkolóasszisztensig minden benne van. Emellett viszont feszes a futóműve, szürke és "unalmas" a beltere, semleges a vezetési élménye, sőt, még a motorpaletta terén is jelentős az átfedés a Passattal, éppen ezért még akár jogos is lehet a kritika, de szerintem itt ennél többről van szó. Szerintem egyszerűen azért hasonlók, mert azonos a márkajelzésük, és a gyártó értékeitől és jellemzőitől nem akartak eltávolodni a tervezéskor: a végeredmény egy Volkswagen, ami meglepő módon olyan lett, mint egy Volkswagen.
Hirdetés
De kinek fog akkor kelleni mindez? Hol a célközönsége? A cégcsoporton belül maradva, először nézzük a magánszemélyeket: a családoknak biztosan praktikusabb egy Touran vagy egy Sharan, de még az emlegetett Passat is, ráadásul tényleg nem nagy kompromisszum kényelem terén. Presztízse pedig közel sincs akkora, mint egy Audinak, biztosan léteznek, akiknek azért esik ki, mert nehezebb vele menőzni a rakparton. Cégautós viszonylatban meg a középvezetőnek már a Passat is nagy szó - mert ugyebár nem Golf vagy Octavia - a felsővezető pedig választhat prémiumot is. A helyzet kulcsa a ragozásban van: "választhat".

Az Arteon Shooting Brake egy olyan közegbe érkezett, ahol csak akkor érvényesülhet, ha elég jó hozzá. Lehetett volna a legolcsóbb prémiumautó is, de helyette inkább a legjobb és legformabontóbb külsejű Volkswagen lett.

Összességében ez egy nagyon jó döntés volt szerintem, mert így a küllem eladja azoknak a magánvásárlóknak, akik egy "izgalmasabb" Passatra vágynak, a tudása pedig azoknak, akik valamivel nagyobb kényelmet szeretnének, de szándékosan kerülnék a prémiummárkák flancolását. Mert be kell látni, ha praktikus szempontból közelítünk, akkor az Arteon is megfelel gyakorlatilag bárkinek.
Hirdetés
Elöl hatalmas és kényelmes, a formavilágot és az ergonómiát is a német precizitás uralja, egyedül abba tudok belekötni, hogy 15 millió forint felett - álsportos R-Line csomag ide vagy oda - ne csak az ülés háttámlája legyen elektromos, hanem az alja is. Hátul körülbelül ugyanazt a kényelmet kapjuk, fejedelmi lábtérrel. Még a variálható színű hangulatvilágításból is jutott a hátsó ajtókárpitokra. A csomagtartója is hatalmas: 575 litere kereken tízzel több az A6 azonos adatánál, de a Passat puttonyától 85 literrel elmarad. Ledöntve a padlója nem sík, helykínálatának pedig az alacsony tetővonal szab korlátokat. Futóműve mindkét sorban egyaránt volkswagenesen feszesnek hat, vezetés közben ennek előnyét is érezni egy billegősebb, de kényelmesebb megoldáshoz képest. Az Arteon ugyanis nem csak feszes, de alacsony, széles és nehéz is, ezért nagyon nehéz kimozdítani a komfortzónájából. Főleg ezzel a motorral problémás játszani vele, igazi dzsentriautó ugyanis: az R-szerű küllem ellenére a 150 lovas dízel alapmotor kerreg a tesztautóban automataváltóval és elsőkerékhajtással. Ez elsőre szürreálisnak tűnik, de ha megnézzük az eladásokat, pont így veszik: nézzen ki drágának, de egyen keveset. Átvételkor azt nem értettem, hogy miért nincs benne egy "rendes motor" ehhez az optikához, de aztán egy hét alatt mentem vele 1200 kilométert, és a véleményem megfordult. Amikor visszaadtam, azt gondoltam: ehhez a kiváló utazómotorhoz Elegance csomag kellett volna. Egyszerűen jobban állna neki, mert ezzel közlekedni egyfajta suhanás, nincs igényem benne arra, hogy üssem-vágjam. Normális használattal még takarékos is: 5,5 literre jött ki az átlagom, de ez 7 körüli városozásból, 5,5 körüli pályázásból és a 4 litert alig meghaladó országutazásból áll össze. Számomra ez az utazóautó, bátran tudom ajánlani - akár céges autónak, akár magánfelhasználásra - azoknak, akik nagyon sokat mennek, és a prémiummárka-presztízst nem kezelik pozitívumként. Az Arteon tehát egy kijelentés: sokat ülök autóban, és megengedhetném magamnak, hogy mindezt prémiumautóval tegyem, de nem akarom. Mint amikor az egyetemista azt mondja, hogy a kettesnél jobb jegy nincs, csak szebb, úgy az Arteon is korrektül tud mindent, amit a prémiummárkák valamivel jobban. Cserébe visszafogottabb, és "csak egy Volkswagen", így a hozzá nem értők szemében még csak nem is tűnik drágának. A valóságban a "kombikupé" Arteon indulóára 14 millió, amivel pontosan a Passat kombi és az A6 kombi közt félúton helyezkedik el: mindkettőtől kb. 2,5 milliónyira van. Az R-line csomag feláras, ezzel 15 millióról indul, a tesztautóba pedig további 600 ezer forintnyi extrát pakoltak még. A Volkswagen zászlóshajójával ebben a formában kompromisszumot már biztosan nem kell kötni, legjobb tulajdonsága pedig pont az, ami miatt a legtöbben kritizálják: hogy nem prémiumautó.
Értékelés
Pozitív
Stílusos, kényelmes, alig fogyaszt, tágas, feszes a futóműve, pontos a kormányzása, teljes értékű pótkereket adnak hozzá
Negatív
Átlagos teljesítményhez túl sportos külső, nincs prémiumérzete, érezhetően nehéz
Árak
Tesztmodell alapára
15 034 640 Ft (2021.07.14.)
Tesztautó ára
15 665 220 Ft (2021.07.14.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1968 cm3
Teljesítmény:
110 kW (150 LE) 1750-3000 1/min-nél
Nyomaték:
360 Nm 3500-4000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,4 s
Végsebesség:
216 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,4-4,5 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4866 mm
Szélesség:
1871 mm
Magasság:
1462 mm
Saját tömeg:
1660 kg
Össztömeg:
2210 kg
Tengelytáv:
2835 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
565 l
Belső szélesség elöl:
1530 mm
Belső szélesség hátul:
1495 mm
Belmagasság elöl:
900-990 mm
Belmagasság hátul:
950 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
350 mm
Ülőlap hossza elöl:
520-550 mm
Ülőlap hossza hátul:
480 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1420 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1000 mm
Csomagtér magassága:
440-650 mm
Csomagtér hossza:
1200 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
2100 mm
Raktérnyílás szélessége:
1100 mm
Raktérnyílás magassága:
780 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro 6d-TEMP
Hengerűrtartalom:
1968 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata (7 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
360 Nm 3500-4000 1/min-nél
Teljesítmény:
110 kW (150 LE) 1750-3000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
216 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,4 s
CO2-kibocsátás:
107 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,4-4,5 l/100km
Fogyasztás a használónál:
5,5 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?