Új kínai SUV érkezik Európába

Vajon hatalomra tör a kínai SUV Európában?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Frankfurtban mutatkozik be a Chery európai SUV-ja. A kínai gyártó komoly tervekkel kíván betörni a piacra, egy látványtervet máris villantottak a főként fiataloknak szánt szabadidő-autóról.


Nemrégiben keringtek már hírek azzal kapcsolatban, hogy a Chery vállalat egy új modellel rukkol elő a hamarosan nyíló Frankfurti Autószalonon. A korábbi misztikus látványtervek után egy egész konkrét grafika került elő, amelyen tetszetős, modern, fiatalos formát mutat az európai piacra szánt szabadidő-autójuk. Nem véletlenül ebben a szegmensben akarnak hódítani, ennek van ugyanis most a legnagyobb divatja idehaza és szerte Európában.
Hirdetés

Dr. Anning Chen, a Chery vezérigazgatója szerint a cél az, hogy olyan hibrid, plug-in hibrid és elektromos modelleket gyártsanak, amelyek manapság népszerűek a piacon. Várhatóan a SUV-okon kívül több szegmensben is hódítani próbálnak majd. A gyártó nem csak arra fókuszál, hogy látványos legyen a végeredmény, a biztonság, a törésállóság és a dinamizmus is az Európában megszokott sztenderdeket hozza majd. Érdemes komolyan számolni a Cheryvel, ugyanis az elmúlt közel 15 évben Kína legnagyobb autóexportőrévé nőtte ki magát. Csak tavaly 700 ezer autót értékesítettek, az éves növekedésük 28 százalék volt. Mostanra már az évi egymillió autó legyártása sem okoz gondot, így ésszerűnek tűnik az európai piac meghódítása.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?