Újabb részletek derültek ki az új Fiat Grande Pandáról!
Ismertette a Fiat, milyen motor kerül a hibrid verzióba!
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Idén jó eséllyel Magyarországra is megérkezik az új Grande Panda, amelyről eddig néhány információt elárultak, de a hibrid hajtáslánc kapcsán mostanáig titkolóztak.
Elöljáróban fontos leszögezni, hogy a típusnév első tagja fontos, hiszen a már most is kapható Panda továbbra is a piacon marad az évtized végéig (hivatalosan Pandina néven), a két modellt pedig egymás mellett fogják értékesíteni. De vissza a Grande Pandához! Az 1980-as évekbeli elődöt idéző modell hiába kapta a "nagy" jelzőt (Grande), valójában csupán 3,99 méter hosszú, 1,57 méter magas, és 1,76 méter széles. Bár a pontos dimenzióit csak most ismertették, egyébként is sejteni lehetett, hogy a mai újautó-piacon a kisebb típusok közé fog tartozni, hiszen a Stellantis Smart Car platformjára épül - éppúgy, mint a már Magyarországon is bemutatott negyedik generációs Citroën C3.

Az utasteret már korábban megmutatták, a benne rejlő apró részletekről és utalásokról itt írtunk.
A lágy hibrid verzió pontos specifikációja egészen eddig nem volt ismert, azonban a Fiat legutóbbi közleményében erre is részletesen kitértek. Ahogyan az várható volt, a Grande Panda orrában is 1,2 literes, háromhengeres benzinmotor lesz kerek 100 lóerős teljesítménnyel, ehhez társul a 48 voltos hibrid rásegítés, valamint a hatfokozatú eDCT váltó. Néhány európai országban már árat is kapott a Grande Panda, forintba átszámítva mindenhol 7-10 millió forint környékén indul a lágy hibrid modell. A hazai árakra még egy ideig várni kell.
Pár észrevétel:
Mérete szerint „B” kategóriás lesz a Grande Panda és nem a mostani Panda „A” kategóriája. A 3,99 méteres hosszúság „nagy”. Pl. Punto II 3,835 m volt, tehát annál nagyobbra várom. Beltérügyileg is. És ugye a Multipla I. is pont 3,99 m volt, ami meg teljesen más kategória volt.
Ár. Az olaszoknál tegnap óta rendelhető a Grande Panda. Ott a kedvezményes ár a BEV-re 23900€ és a hibrid 17900€ (ami nem a bevezető ár, mert az még ennél is alacsonyabb). Azaz a BEV van 10 millió Ft körül és a Hibrid átszámítva 7,5-8 millió. Azaz a lágy hibrid nem fog 10 millióról indulni, mert a 600 hybrid is 8.6 millió körül van. Az alatt kellene lennie.
Inkább az a fura, hogy a C3-nak egyes piacon lesz ICE verziója, a Grande Pandanak nem. Márciustól indul a gyártás hivatalosan. Remélem első félévben Magyarországra is elér, mert a márkának van mit javítani az itthoni statisztikáján.
Illetve előzetesen 123 g CO2/km károsanyag kibocsátást írnak. Idéntől 93,6 g CO2/km a limit. Kell majd a BEV eladás, hogy ne fussanak bele a büntetésbe.
Köszi az észrevételeket!
A Grande Panda és a Panda (vagy újabb nevén Pandina) valóban nem egy kategóriában indul, viszont mindenképp tisztázni szerettem volna, hogy a régebbi modell sem tűnik el még egy ideig.
Több ország konfigurátorát is megnéztem, azok alapján vontam egy átlagot. Az hogy nálunk mennyi lesz egyelőre nehéz megmondani, mert pl. a franciáknál is átszámítva 7,7 millió forintra lőtték be az MHEV-et, de Nagy-Britanniában ez is 9,2 millióba kerül. De biztos ami biztos kicsit finomítottam a szövegen, nehogy félreértés legyen belőle. 🙂
A hivatalos álláspont szerint 2025 márciusában érkeznek az első példányok a kereskedésekbe, így jó eséllyel ekkoriban jönnek az első Grande Pandák Magyarországra is. Szóval remélhetőleg még tavasszal meg tudjuk nézni közelebbről, és amint tudjuk a hazai árakat, természetesen megírjuk majd! 🙂