Újfajta szellőzőrendszerrel érkezik a Honda HR-V

Több helyet, nagyobb kényelmet, hatásosabb szellőzést ígér a hamarosan érkező új HR-V

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

„Az ember a gép előtt” filozófia szerint tervezték az új HR-V-t. A szerkezeti egységek a lehető legkisebb, míg a vezető és az utasok a lehető legnagyobb teret kapták.

Nem csak a nagyobb helykínálatra figyeltek az új HR-V megalkotásakor. A Honda érdekes dologra hívta fel a figyelmet, hiszen kevesen gondolnák, de az utasok közérzetét leginkább befolyásoló berendezés a hűtő-fűtő-szellőztető rendszer. Ennek működése nagy hatással van a komfortérzetet. Így a Honda új szabadidő-autójában a levegő szétterjedését segítő rendszer is helyet kapott. Fényes, szellős utasteret szerettünk volna, ami tovább fokozza az utasok kényelmét” – mesélte erről Yoshitomo Ihashi, a HR-V fejlesztésének projektvezetője. „Arra törekedtünk, hogy semmi ne maradjon, ami ronthat a komfortérzeten, ezért a természetből merítettünk ihletet. Szemben a hagyományos szellőzőrostélyokkal, az L-alakúak anélkül juttatják a levegőt a kabinba, hogy közvetlenül a bent ülőkre áramlana. Az eredmény légies, kényelmes környezet lett, ahol minden utas jól érezheti magát.” Maga a szellőzőrostély három állásba forgatható. Az egyikben klasszikus módon, közvetlenül fújja a levegőt, a másikban keringteti, a harmadikban pedig zárva van. Ha a keringtetést választják az utasok, akkor a rendszer lágy szellőt enged útjára az oldalablakok mentén, ami a gyáriak szerint gyengéden cirógatja az elöl ülők arcát. Innen a légáram a tető felé veszi az irányt, enyhe, simogató légörvényt hozva létre, tehát a levegő nem közvetlenül az utasokra áramlik. Az oldalablakok mentén cirkuláló levegő afféle légfüggönyként is szolgál, azaz nyáron gátolja, hogy a nap felmelegítse az utasteret, télen pedig az utastér lehűlését akadályozza. Ráadásként a hátul utazók saját konzolt kaptak.
Hirdetés
Illetve hatalmas lábteret, ugyanis a hátsó üléseket 30 mm-rel hátrébb építették be, és két fokkal megdöntötték az előző HR-V-hez viszonyítva. A szedán modelleknél megszokott üléshelyzet alakult így ki, ennek is köszönhető, hogy 35 mm-rel nőtt hátul a lábtér, sőt válltérben is a nagyobb kategóriákban megszokottat nyújtja. A HR-V újgenerációs üléseket is kap, amelyekben nem rugókészlet, hanem speciális szivacs gondoskodik, a kényelemről. Az új HR-V e:HEV 2021 második felében debütál az öreg kontinensen.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?