Vajon odakormol a V12 TDI Q7 az E-Tron Sportbacknek?

Gyorsulási versenyen a múlt és a jelen csúcs SUV-ja az Auditól

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nehézsúlyú, aszfaltszaggató nyomatékhuszárok versenyeznek a Carwow új videójában. Két négykarikás SUV áll a rajtvonalhoz, hogy kiderüljön: vajon mai szemmel nézve is erős az egykoron csodált V12 dízel, vagy ezen a téren is elbukik a zöld utóddal szemben?

Teljesen megértem a Carwow csapatát, ezt az összevetést nem lehetett kihagyni. Annak idején a V12 dízelt sokan a belső égésű motor technológiai csúcsának tartották, 1000 Nm nyomatékával és 500 lóerejével a szemek is kerekedtek, nem csak a számok, amikor megjelent. Ne feledjük ugyanis, hogy ezeket a ma is brutális adatokat 13 évvel ezelőtt tették le az asztalra aszfaltra az Ingolstadtiak.
Hirdetés
Ellenfele a csapotthátú E-Tron erősebbik változata, amely bár "mindösszesen" 405 lóerőt és 664 Newtonmétert tud kicsikarni a két elektromos motorból, mégis jó esélyekkel indul. Akkucsomagja ellenére közel 200 kilóval könnyebb, nyomatéka pedig a teljes fordulatszám-tartományban jelen van, illetve ami fontosabb: megspórolja az elavult Q7 automataváltó örökkévalóságnak tűnő reakcióidejét. Hogy mindez a valóságban mire lesz elég, kiderül az alábbi videóból!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.07.21. at 19:42
    Permalink

    Érdekes videó, amikor először próbáltam ki Teslát pont az ugrott be hogy egy elmebeteg dízelnek lehet ilyen karakterisztikája, nyomaték szinte azonnal (a villanyhajtásnál tényleg kb azonnal) és úgy hátba vágy ahogy nem sok autó.
    Műszakilag ez a V12 TDI a korának egyik abszolút csúcstechnikája, kb mindent bevethettek amit akkoriban a VW csoport bármelyik részlege kifejlesztett. Vele szemben egy viszonylag középkategóriás villany-Audi…
    Elég komolyat fejlődött az autóipar pár év alatt…
    Szerintem sokan lesznek akik nem fogják megsiratni a ICE motorok kimúlását…

    • 2021.07.23. at 07:56
      Permalink

      “egy elmebeteg dízelnek lehet ilyen karakterisztikája, nyomaték szinte azonnal”

      A gépkocsit a vonóerő gyorsítja, nem a főtengelyen mért nyomaték, ezért pl. a benzines SQ7 minden sebességtartományban jobban gyorsul a dízelnél, pedig a dízel nyomatéka nagyobb.

Vélemény, hozzászólás?