Nevéből eredően csak kifelé lesz lezárva július 14-én hajnali 4 és este 22 óra között az M3-as kivezetője, mellette a szervizúton vagy az ajánlott kerülőutakon lehet majd haladni, a bevezetőn (elvileg) zavartalan lesz a közlekedés (illusztráció forrása: bkk.hu)
Az „A Good Day to Die Hard” című film augusztus végéig tartó forgatása miatt a közeljövőben is több alkalommal kell majd forgalomkorlátozásokra számítani Budapesten. Július 15-én, vasárnap, hajnali 4 és 22 óra között az M3-as autópálya Kassai tér és Sárrét park közötti kivezető szakaszát zárják le – írja a Budapesti Közlekedési Központ.
A forgalom a főpálya melletti szervizúton, egy sávban haladhat, ezért a Közlekedési Központ azt javasolja az autósoknak, hogy az autópálya kivezető szakaszára a XV. kerületben a Széchenyi utcai, a Szerencs utcai vagy a Szentmihályi úti csomópontban hajtsanak fel.
[BANNER type="1"]
A további forgatási időpontokról és a hozzájuk kapcsolódó forgalmi változásokról a későbbiekben ad tájékoztatást a BKK, így azokról mi is csak az aktuális bejelentések után fogunk tudni információt adni. Korábbi cikkünkből azonban kiolvasható, hogy a nyár folyamán – pontos időpontok nélkül – hol tervez forgalomkorlátozást vagy terelést a BKK.
Forrás: bkk.hu
-Hirdetés -

