Vigyázat! Mától vasárnapig az összes traffipax méri a sebességet

TISPOL sebesség-ellenőrző akció itthon és több európai országban is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

E héten a TISPOL (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata) 29 országban, így hazánkban is a gyorshajtókra vadászik, itthon csütörtöktől vasárnapig egyetlen traffipax sem pihen.

Mivel hazánk is tagja az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának, azaz a TISPOL-nak, az ORFK is részt vesz a szövetség által évente több alkalommal szervezett egységes ellenőrzési akciókban. Ezen kampányokban a csatlakozott 29 országban egyidejűleg, egy-egy kiemelt közlekedésbiztonsági kockázatot jelentő jogsértő "cselekmény" vagy jelenség visszaszorítására lépnek fel a rendfenntartók. Ezúttal, a TISPOL éves ellenőrzési terve alapján a gyorshajtást üldözik.
Az egyhetes kampány során az egyes tagállamok, illetve tagszervezetek önállóan választhatják meg az ellenőrzés konkrét időpontját. Hazánkban a fokozott sebességellenőrzés 2013. április 18. és 2013. április 20. között tart, mától vasárnapig a rendőrség valamennyi mobil és fix sebességmérő eszköze működésben lesz. Az országos szintű akcióban a fővárosban és valamennyi megyében, valamint a gyorsforgalmi utakon egyaránt számítani lehet ellenőrzésekre. Mostanság tehát különösen ajánlott az előírt sebességeket és persze az időszakos korlátozótáblákat figyelni.
Hirdetés
Az akció indokoltnak tekinthető, hiszen Európában – s ezen belül Magyarországon is – a sebességtúllépés a közúti tragédiák legfőbb oka. Évek óta az összes személyi sérüléses közúti baleset mintegy 27%-a, a halálos kimenetelű baleseteknek megközelítőleg 40%-a vezethető vissza a gyorshajtásra.
Az ORFK közleménye szerint a fentiek alapján nyilvánvaló, hogy a sebességtúllépés visszaszorítása nélkül a közösségi és nemzeti közlekedéspolitikai célkitűzések nem teljesíthetőek. Megjegyezzük, hogy autópályáinkon, például az M5-ösön sokszor úgy érezzük, hogy nincsen kellő kontroll az autósokon, míg egy-egy 30 km/órás korlátozásnál bizony fölöslegesnek tud tűnni a kanyarba esetleg 40 km/órával „beeső” renitensek kiszűrése.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 04:27
    Permalink

    Ez azért nem ilyen egyszerű!
    A légszennyezésről még a szakemberek is vitatkoznak. Egymásnak ellentmondó mérések vannak ami szerintem inkább azt jelenti, hogy nem nő, de nem is csökken az autó által kibocsátott szenny.
    A Tempo 30-nak ott van értelme/előnye, ahol az emberek élnek, közlekednek. Én 30-as zónákban személyautóval 3-as fokozatban tudok menni és nagyjából 6,5 litert fogyasztok. 50-nél 4-esben 5,5 liter. Viszont a Tempo 30-as zónákban a jelzőlámpák nagy része megszüntethető + megállások alkalmával nem 50-ről kell hanem 30-ról megállni, tehát kevesebb a mozgási energia veszteség.
    Ehhez ha hozzávesszük, hogy többen gyalogolnak, korcsolyáznak, kerékpároznak. Akkor már egyértelmű miért olyan népszerű tőlünk nyugatabbra.
    Nem tudom merre laksz, de nálunk 30-as zóna lett a 2 óvoda, 1 bölcsőde, 1 általános, 1 szakközép + buszmegálló által határolt 600 méteres út és mérések alapján 20-ból 1 autós nem megy gyorsabban 30-nál.
    🙁

  • 2017.10.30. at 04:27
    Permalink

    Ezek elég túlzó számoknak tűnnek. A linkelt oldalon írnak pár hülyeséget, pl. hogy csökkenne a légszennyezés. Szerintem pont fordítva lenne, mivel sokkal lassabban érnénk oda mindenhová, a motort pedig alacsony fokozatban, rossz hatékonysággal kéne üzemeltetni. A kedvencem, hogy élvezhetőbbé teszi a gyaloglást, kerékpározást, BUSZOZÁST és VONATOZÁST. 🙂 Ez az ötlet valami sötétzöld barmok agyából pattanhatott ki. Ahol a gyalogosbiztonság indokolja, többnyire most is kint van a 30-as tábla, pl. iskolák, óvodák, lakó pihenó övezetek, ahol sok a gyalogos és a gyerek. Meglepő módon ilyen helyen még soha nem láttam trafipaxot. Talán azért, mert az autósok jó része be is tartja, mert valóban indokolt.

  • 2017.10.30. at 04:27
    Permalink

    Kedves Roli!

    Sajnos igaza van, alapvetően nagyon fontos a sebességhatárok betartása, szerintem sem véletlenül vannak – a legtöbb esetben. Viszont (amiről a példám is szólt), ha egy 30-as korlátozás csupán egy olyan kanyarnál van, ami egy Suzukival is bevezető 50-nel, akkor fölöslegesnek tűnik, hogy ott ellenőrzik a sebességet. Sokkal fontosabb helyeken is lehetne.

    ÜDv,
    KM

  • 2017.10.30. at 04:27
    Permalink

    Nyugaton tényleg látni ilyen autóvezetőt! Nálunk ritka.

    Másik:
    1. 30-cal autózva lelép eléd egy gyalogos. (átlagos autó, fék, gumi, száraz pormentes aszfalt, vezetésre figyelsz, nem beszélnek hozzád, nem mobilozol, stb.). Feltételezzük pont megállsz és lökhárítóddal megsimogatod a gyalogos lábszárát.

    2. Minden ugyanaz, de 40-nel autózol. A gyalogost kb. 39 km/h-val csapod el.

    Az első esetben a gyalogos túlélési esélye: 100-hoz közelít, míg a második esetben 70% körül van.

    30 vs. 50 km/h-nál természetesen 50km/h a becsapódás sebessége (tehát a fékpedált meg sem tudod érinteni) túlélési esély átlag 45%.

    Mindez csak szerényke, semmit mondó 10km/h, ill. 20km/h sebességtúllépésnél 30km/h-s helyen.

  • 2017.10.30. at 04:27
    Permalink

    Azért van a vezetőnek szeme, hogy a volán mögé ülve lásson is valamit, fel tudjon mérni, értékelni tudjon helyzeteket, és ennek megfelelően reagálni, azaz defenzív módon vezetni.
    Szerintem soha senki nem autózhat annyira a határon, nem reagálhat olyan késve az eseményekre, hogy lehetőséget kapjon a 30 ill 40 km/h sebességek közötti fékút különbség.
    Ez így már megint az emberek kiskorúvá minősítésének az irányába hat.

  • 2017.10.30. at 04:27
    Permalink

    Kedves Mátyás!

    Az autósok legalább 95%-ának a [b]leghalványabb gőze[/b] sincs mi a különbség féktávolságban, pláne személyi sérülésre vonatkoztatva a 30km/h és 40 km/h közötti különbségnek! Elmondom nagyon-nagyon sok!
    [url]http://hu.30kmh.eu/[/url]

    Üdv:
    Roli

  • 2017.10.30. at 04:27
    Permalink

    Álszent dolog ez az egész! A sebességtúllépés egy igen fontos tényező a balesetek bekövetkezésében, de párosulnia kell figyelmetlenséggel (nyomkodom a gombokat, veszekszem a gyerekkel/anyóssal/stb.), illetve egyéni baromsággal. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy irány a közút, nyomjuk a gázpedált, de figyeljünk közben, nehogy balesetet okozzunk. Szó nincs róla!
    Viszont, gondolkodjunk már el minek is építünk olyan széria autókat, amelyek gond nélkül viszik a 150-200 km-s tempót? Nem túl sok országban van 130 km/h-nál nagyobb engedélyezett sebesség még az autópályákon sem. Persze az emberi természet, szabadságvágy, “Engem ne korlátozzanak semmiben, majd én eldöntöm, hogy betartom-e a szabályokat, vagy sem.” szemlélet miatt eladhatatlanok lennének a max. 135 km/h-val “repesztő” járművek. Az alacsonyabb sebességkorlátok betartását meg úgy sem oldaná meg ugyebár.
    Gondolhatnánk, hogy mindenki a jól felfogott saját érdekében nem randalírozik az utakon (a sebességhatárokat is betartja, és nem csak az autópályás max 130-ra gondolok)). Jaj, dehogyisnem! Arról nem is beszélve, hogy sok idióta azt hiszi, hogy “Hú, mit bír ez verda!’, meg “Én milyen jó vezető vagyok!”, aztán a vétlen autóst (ne adj isten a családját) az árokban zacskózzák, mert az idiótája önjelölt-Schumi kisódródva volt képes csak bevenni egy éles kanyart, meglepetésében, izzadt tenyerével szorongatva a kormányt: “Jesszus, most mi is van?!”, amikor nem várt módon megindul alatta az autó.

    Szóval amíg nincs totális kontroll a járművek felett – talán soha nem is lesz – addig marad a kimeneti oldalon való, utólagos bevatkozás: mérés, büntetés –> (talán) jogkövető magatartás. Úgy hogy hajrá trafipax! Üsd, vágd, gyűjtsd a pénzt! De legalább a közlekedésbiztonságra költenék! Az viszont már egy másik történet. 🙂

  • 2017.10.30. at 04:27
    Permalink

    A száguldó motorosokat vajon melyik traffipax fogja meg? Egyik sem!
    Rendszám csak hátul, eltakarva, felhajtva, összekenve!

    Ha motoros rendőr ellenőriz, akkor meg haverkodnak, hisz a motorosok kiváló, egymásnak mindig lelkesen köszöngető különleges kasztjába tartoznak!

    Kidobott pénz az egész hajcihő – igazi eredmény nélkül, és ez már hosszú évek óta így van!

Vélemény, hozzászólás?