Visszahívás helyett visszavásárlás a Toyotánál. Debütál az új Ya

Élőhelyén foghattuk rövid próbára az új Toyota Yarist

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Férfiasabb, vagányabb és szerényebb mértékben variálható, de tágasabb az új Yaris, mint elődje. Városi autó, ezért városban próbáltuk.


Mivel nyáron már részletesen megismertük az új Yarist, a hazai bevezetés kapcsán leginkább ára, a magyar igényekhez igazított felszereltsége és persze a testközelből mutatott jellemzők összessége számít újdonságnak. Noha a Toyota továbbra is tartani kívánja magát ahhoz, hogy a kisautó valóban parányi legyen, és városban jól el lehessen vele férni, azért a most bemutatkozó, harmadik generációs Yaris hossza mégiscsak nőtt 10 cm-t elődjéhez képest, s a tengelytáv is nagyobb lett 5 cm-rel. Mindez leginkább a 3,5 cm-rel tágasabb (sík padlójú) hátsó lábtéren és a korábbinál 14,5 cm-rel hosszabb, 12 literrel öblösebb, 286 literes csomagtéren érhető tetten. A térnövekedés által a Toyota már nem is tartotta szükségesnek az elődök védjegyévé vált, tologatható második üléssort, s annak kihagyásával 5 kilogrammot spórolt, összességében egyébként az új verzió 20 kilogrammal könnyebb, mint a kisebb méretű második generációs.

Az ülőpróba valóban meggyőző, átlagtermetű sofőr mögé hasonló méretekkel ülve gond nélkül el lehet férni a hátsó üléssoron is, főként a szélső helyeken. Még jobb persze előre kerülni, és főként a mai Toyotáktól megszokott módon enyhén lapított aljú kormánykereket megkaparintani. Az ugyanis a korábbinál közvetlenebb, erőteljesebben szervozott kormányművet irányít. A korábbinál jobban kitekerhető kerekekkel a méretnövekedése ellenére változatlan maradt a Yaris 9,4 méter átmérőjű fordulóköre, mely a 3,89 méteres hosszhoz képest rekord kicsiny. Miként változatlan a fordulékonyság, ismert a 69 lóerős, háromhengeres 1,0 literes, valamint az 1,33-as, 99 lóerős, négyhengeres benzineseket és 1,4 literes, 90 lóerős, szintén négyhengeres öngyújtóst soroló motorpaletta is – persze az egységek átdolgozottak, Euro5 normásak és a korábbiaknál annak ellenére szerényebb fogyasztásúak, hogy az eddig az 1,33-ashoz alapból adott stop-start rendszer most felárért sincs. Utóbbi oka, hogy csak minimális üzemanyag spórolható csak meg vele, a hazai adózás pedig nem emisszió alapú, így a magyar vásárlók számára inkább a kényelmi elektronikákat bővítették az ellátmányokat hangolók. Váltóból csak a háromhengeres alapgép kap 5 fokozatút, a négyhengeresekhez „hatos” jár, opcióként a benzines 7 programozott áttételt is kínáló, fokozatmentes automatával, a dízel robotizálttal is választható.

Rövid városi vezetésen az 1,33 benzines, kéziváltós egység próbájára volt lehetőség. Néhány kilométer alatt inkább csak ismerkedni lehet egy autóval, mint komoly tapasztalatokat szerezni, így utóbbiakat meg is hagyjuk egy későbbi tesztre. A benyomások azonban kellemesek, bár az megszokást igényelő, hogy alapjáratról kissé lassan pörög fel az 1,33-as gép. Az elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futómű azonban komfortos és az utastér, részint puha műanyagjai is egészen igényesek.
Hirdetés
Erőteljesen jelzi a hazai autópiac hanyatlását, hogy noha a kisautók szegmense a második legjelentősebb az alsó-középkategóriásoké után, a mától forgalmazott Yarisból annak ellenére is mindössze 380 példány értékesítését tervezi idén a Toyota Motor Hungary, hogy 80-at már a bemutató előtt, gyakorlatilag az autó próbája nélkül eladtak az értékesítők. Jelentősen megdobhatná az eladásokat az eddigi, közel 33 ezer hazai Yaris-tulaj érdeklődése, ám a Toyota szerint a vevők elégedettek autóikkal és kevéssé kívánnak megválni tőlük. Hogy az új verzió értékvesztésétől ne féljenek az egyéb márkáktól átcsábítandó vásárlók sem, a márka (első ízben a Yarisnál) garantált visszavásárlási árat (Toyota Érték-őr) és mellette kedvező havi díjú, a garantált használtár miatt piaci rizikó nélkül kalkulált, 9,99 százalékos THM-mel bíró, forint alapú finanszírozást kínál, 3, 4 és 5 évre. [kepallobal=428183]Ahogyan az ma szokás, álpadló utazik a csomagtérben[/kepallobal]
Ettől persze még nem lesz tömegautó a Yaris. Ára ugyan a kategória átlagát képviseli, de ötajtós verzió például egyáltalán nincs 3 millió forint alatt. Háromajtós karosszériával csakis 1,0 literes alapverzióként vásárolható meg a Yaris, a 2 895 000 forintos Eco ellátmányába egyebek mellett elektromos, fűtött külső tükör, elektromos szervorkormány, a vezető oldalán egy érintésre végigfutó, elektromos első ablakemelő, 6 hangszórós, kormányról vezérelhető CD-rádió és 4 légzsák, valamint központi zár fért bele. 250 ezer forintért kérhető hozzá légkondi, 410 ezerért Active-ellátmány, egyebek mellett érintőképernyős, tolatókamerás, Bluetotth-kihangosítós audiorendszerrel, 14 colos helyett 15 colos felnikkel, bőr borítású kormánnyal és váltógombbal, távirányítós központi zárral, puha műszerfalbetétekkel és fordulatszámmérővel. Ezen szintek a négyhengeres ötajtósok esetén még a sok egyéb mellett kétzónás automata légkondit, 15 colos alufelnit, elektrokróm tükröket, esőszenzort, kulcs nélküli nyitó- és indítórendszert, ESP-t, valamint függöny- és vezetőoldali térd-légzsákot is soroló Executive-val egészülnek ki (utóbbi biztonsági tételek csomagban egyébként a másik két lépcsőhöz is megrendelhetők 170 ezer forintért). Navigáció és a Bluetooth-on csatlakoztatott mobiltelefon adatforgalmával Google-keresést is kínáló „Go”-rendszer, az érintőképernyős audio-rendszerűekhez akár utólag is bármikor kérhető. Az ötajtósság felára 115, az 1,33-as motoré 310, az 1,4-es dízelé 710 ezer forint, ám még a legdrágább új Yaris ára is csak alulról súrolja az 5 millió forintot, amit sok konkurense messze nem mondhat el.
A pozicionálás egyértelmű, ha a Yaris nem is Lexus, az igényes, kis parkolóhellyel gazdálkodó vagy csupán józan vásárlók kisautója lehet a jövőben.
A Toyota Yaris árlistája (2011. október 1.)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 10:11
    Permalink

    Szeretem a japán gépeket nekem is volt toyotám de 5 misiért egy kis autó 90 lovas dizelell nagyon nagyon drága akárki akármit is mondd…ha mondjuk lenne egy 1.6 -os dizel 130 pacival ennyiért kb. akkor lenne reális..hiszen mondjuk ennyiért lehet ilyen motorral renault megant vagy scenicet is venni ami 1-2 kategóriával nagyobbak..de mondjuk kia ceed-et 1.6 crdi-vel is 4,4-ért meg lehet venni…és abból akár kombit is lehet venni ami vagy kétszer akkora mint a yaris..!!

  • 2017.10.31. at 10:11
    Permalink

    Mert nagyon jóóóó!!! Nekem a következő lesz a negyedik Yarisom, az első, második generációssal sem volt soha semmi gondom, remélem a harmadik generációs is jó lesz, amit már megrendeltem és egy hónap múlva fogok megkapni 🙂

  • 2017.10.31. at 10:11
    Permalink

    UI: Nem arra gondolok, hogy rossz auto vagy jó, hanem a mai árképzésre. Félreértés ne essék. Pl. egy jól felszerelt diesel opel astra 4.6 milla. Akkor miért is venném meg ezt a kis autót? Még 1x: jó autó, de ennyit nem ér.

Vélemény, hozzászólás?