Hirdetés

Volt ám kétajtós A8, és talán újra lesz!

A BMW-nek és a Mercedesnek is volt nagy kupéja, az Audi is próbálkozott

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Volt gyártó, akinek bejött, és volt, akinek kevésbé, de az Audi meg sem próbálta eladni az A8 kupét. Érezték, hogy nagy bukta lenne, ezért csak egy darab készült.

Kacérkodott az Audi is a nagy kupé gondolatával a ’90-es években, de össz-vissz egyetlen darabban készült el az A8 kupé

Aki gerjed a kétajtós kupékra, azt egy 8-as BMW-vel, vagy egy kupé bálna Mercivel kenyérre lehet kenni. Az öncélúság netovábbjai, hatalmasak, praktikumból keveset kaptak stílusból viszont a lehető legtöbbet. A ’90-es évek nagyágyúi ma vágyott kincsek, a 8-as BMW kimondottan, mivel azóta nem volt akkora kétajtósa a márkának, na majd most! A Mercedes viszont végig kitartott a bálna kupé mellett, ma is van, ahogy az előző generációk mindegyikéből volt. Az Audinál viszont ilyen szóba se jött, pontosabban szóba jött, de nyuszik voltak ahhoz, hogy meglépjék a sorozatgyártást. Pedig milyen fenségesen mutat az első A8-ből készült kétajtós!

A hatalmas szedánt a müncheni IVM Automotive építette át, rengeteg karosszériaelemet gyártottak le hozzá

Az, hogy a sorozatgyártást nem merték bevállalni, még nem jelenti azt, hogy nem készült A8 kupé. Kacérkodtak a gondolattal és egészen odáig jutottak, hogy a müncheni IVM Automotive-ot fel is kérték, hogy építsen át egyet a jórészt alumíniumból készült karosszériát hordó limuzinból. 1997-ben be is mutatták a Genfi Autószalonon, a hatalmas túra kupé Ming Blue Perl fényezésben pompázott a standon. Az IVM megküzdött a feladattal, a szedán A8 padlólemezét jócskán megrövidítették, az elején és a farán kívűl lényegében minden karosszéria elem egyedi. Nincs B-oszlop, ami miatt több helyen is merevíteni kellett a karosszérián, valamint emiatt az üléseket is kicserélték az Audi Cabrioletből származókra, azokon ugyanis beépített biztonsági öv van.

Az arányai szépek, a forma gyönyörűen kiadja, de az Audi nem bízott benne, nem úgy, mint a Mercedes

Hirdetés

Az Audi megrémült a 8-as BMW eladásait látva és nem akart belebukni egy láthatóan piac mentes modellbe, így elvetették. Az egyetlen A8 kupé azóta is az IVM Automotive tulajdonában van, nem tértek vissza rá többet. Egészen mostanáig, hiszen a Prologue tanulmányautóból – amiből lényegében az A8 készült – mutattak kupét is. Az, hogy a BMW is visszahozza a 8-as sorozatot adhat egy lökést az Audinak és talán végre valahára ebben a szegmensben is megversenyezteti egymást a három nagy német.

Az egyetlen A8 kupé még mindig az IVM Automotive tulajdonában van, az új A8-ból akár számíthatunk is kétajtósra

Hirdetés

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 16:30
    Permalink

    Ez nem “bevállalás” kérdése, az Audi nem Mercedes. Az Audi V8 az első próbálkozás volt a reprezentációs limó terén, és azért nem volt egy sikeres darab. A Mercedes luxuskupája meg sokévtizedes ráadásul siekeres múlttal bírt.

    A BMW is csak küzködik ebben a szegmensben

Vélemény, hozzászólás?