Ezek a mi kedvenceink a Párizsi Autószalonról

Kedvenceink Párizsból - Most elmondjuk, melyik új autókat várjuk mi a legjobban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A 2018-as Párizsi Autószalon ismét tartogatott hatalmas meglepetéseket, melyek közül többet mi is tűkön ülve várunk már, hogy vezethessük. Most eláruljuk, mik a mi kedvenceink.


Több mint hetven új, vagy frissített modell legelső, vagy első élő premierjét tartották az idei Párizsi Autószalonon, és ebben még nincsenek benne a tanulmányautók. Főszerkesztőnk, Katona Mátyás a helyszínen volt és fotózta a legújabb autókat, de élőben is jelentkezett facebook csatornánkon, ezeket a videókat vissza is tudjátok nézni. A sok új modell közt nem egyszerű rábökni, melyik a legnagyobb durranás, melyik a legmeghökkentőbb, vagy épp a legszebb, leglátványosabb. Szerkesztőségen belül mi sem értünk mindenben egyet, ezért most összeszedtük fejenként azt az öt újdonságot, ami bennünk megmozgatott valamit.

Íme, a mi kedvenceink a 2018-as Párizsi Autószalonról!

Hamvas Tamás
Ma már a kupé egészen mást jelent, mint 15-20 évvel ezelőtt, éppen ezért kedves számomra az, hogy még 2018-ban is van, aki a régi recept szerinti kupékra gyúr. A Lexus standján ebből kettő is állt, a pompás LC és a friss RC. Utóbbi új arca miatt jóval kellemesebb jelenség, mint korábban, és mindenképp az egyik legszebb a kategóriában, ráadásul szívó V8-as és turbós négyhengeressel is készül, ez még a sportos lelkűeknek szól. Ha már sport, meglepően sok volt a sportos modell, a BMW-nél pedig talán még a Z4-nél is érdekesebb volt az X2 M35i, mely a márka eddigi legerősebb négyhengeres benzinmotorjával készül, 306 lóerővel és összkerékhajtással. Annak ellenére, hogy az M divízió kijelentette, hogy nem lesz elsőkerekes M modell, M sportcsomagos azért még lehet és bár az X2 nem a hagyományos BMW vonalat követi, mindenképp érdekes biztató jövőt vetít előre, amiben a BMW-nek nem csak kiváló hátsókerekes autói vannak, hanem patent hot hatch-ei is.
A legmeglepőbb talán a koreaiak standján állt, méghozzá az amúgy is meghökkentően jó i30 N sportmodell új opciós felszereléseit bemutató N Option bemutatóautó. Amit az alap autóban kevesellünk, azt mostantól megvehetjük hozzá, vagyis vannak valódi sportülések, Alcantara betétek, nagyobb légterelők, szóval még izgalmasabb lehet az, amitől nem is vártuk volna, hogy az legyen. Persze a franciák standjai voltak a legszínesebbek, a Peugeot-nál az e-Legend tanulmányautó mellett a nagyon is létező 508 fogott meg igazán. Keret nélküli ablakok, egy kis múltidézés, sportos fazon és konnektoros hibrid hajtás, hogy racionális érv is szóljon mellette. Instant get érzés, ha csak ránézek, pedig nem lenne szükségem nagy autóra. Tökéletesen elég lenne egy közepes szedán, és el is érkeztünk a Párizsi Autószalon idei sztárjához, ami nálam is a befutó, az új 3-as BMW[/url]. Egyre csak jobb autót faragnak belőle, könnyebb lett, erősebb motorokkal, kiváló súlyelosztással, miközben a hagyományokkal nem szakítottak. Emellett olyan formatervet kapott, amivel mostantól egyik irányból sem tévesztjük majd össze az 5-össel, mégis hamisítatlanul BMW-s.
Katona Mátyás
Bár nálunk Hamvas Tomi kollégánk a leginkább kupérajongó, a Peugeot e-Legend engem is levett a lábamról. Gyerekkoromból emlékszem a Peugeot 504-re, amit persze leginkább szedánként, s nem a legszebb állapotban láthattam, nem pedig a még szebb Coupéként. És az e-Legend esetén a Peugeot pont jól találta el, hogy a legtöbb modern kori retro autónál jobban nyúlik vissza a múltba, mégis egy modern autó. Pláne hajtásláncával, hiszen 456 lóerős, 800 Nm nyomatékú villanymotor hajtja, választható menetmódokkal, s közben 100 kWh-ás, 25 perc alatt villámtölthető akkumulátorával 600 kilométeres hatótávot ígér. Ez persze egyelőre csak tanulmányautó, a Toyota viszont szériagyártásban hozza, s adja el a legtöbb hibridet, s csak Párizsban rögtön három újat is bemutatott.
Hirdetés


A Camry ugyebár csakis hibridként érkezik Európába, míg a RAV4 és a Corolla benzinesként is kapható lesz. A Toyota újdonságok közül nekem a RAV4 a kedvencem egyedi formája és minőségibb beltere miatt. De bejön a Corolla is, ami elsőként hoz kétféle teljesítményszintű hibridet is, kombiként (akarom mondani Touring Sports verziójával) pedig már a középkategóriát nyaldossa. Tudom, a még konnektoros tölthetőséget sem kínáló hibridek messze vannak még a villanyautók által és rövid távon a plug-in hibridek által is kínált helyi szinten emissziómentes üzemtől, kedvezőbb árukkal és csekélyebb saját tömegükkel ugyanakkor összességében még többet tudnak tenni az emissziócsökkentésért. Kedvenceim között van ugyanakkor a Renault elérhető árúnak ígért, a sajtónapokon még nem látott, de a közönségnapokra már kiállított Renault K-ZE[/url] villanyautó, ami állítólag jövőre, először Kínában debütál majd. Crossoveres, divatos, és 250 kilométeres, azaz pont elegendő hatótávot ígér. Persze ez csak tanulmány, de mondok a mai autók közül is egy lieblinget, ami nem más, mint a Suzuki Jimny, ami ma is csupán 3,48 méter hosszú, de elődjénél is könnyebb 15 százalékkal, miközben új 1,5 literes motorja már 100 lóerős, 130 Nm nyomatékú, s így a továbbra is felezőváltós terepjáró még az eddigieknél is jobb terepképességeket ígér. Sallangok nélküli céleszköz, amit alig várunk, hogy próbára tehessünk. Na persze hosszabb távra biztosan valamelyik új Toyota hibridet választanám, illetve ajánlanám.
Horváth András
Még a Párizsi Autószalon kezdete előtt elérte a Porsche, hogy rajtuk tartsam a szemem, ugyanis elkészítették a Moby Dick, tehát a 935 kódjelű versenyautó reinkarnációját, amelyet meglátva nem bírtam ülve maradni! Mégis a 911 Speedster Concept fogott meg a leginkább. Jelenleg az egyik legszebb Porsche modellnek tartom a hátsó domborításaival, meredekebb szélvédőjével és a különleges visszapillantó tükreivel, (amelyek úgy sejtem, sajnos nem maradnak meg a szériaváltozaton). Szóval igen, a formájával megvett kilóra a 911 Speedster. Ahogyan a Skoda Vision RS is. A Rapid utódját előrevetítő tanulmányautót a vérpezsdítő vonalaival és hibrid hajtásláncával már most is szívesen látnám a garázsomban. A hibrideknél maradva, az "amerika mániámat" érdekes módon egy japán márka, a Toyota csalogatta elő. Végre visszahozzák ugyanis Európába a Camryt, bár csak a hibrid változatot. Ami egyrészt örvendetes, mert ezzel a hatékonyabb erőforrással választanám én is, ugyanakkor a többi modell, például az USA-ban XSE utónévvel futó, sportos változat orra jobban tetszik.
Nem is én lennék egyébként, ha egy vérbeli versenyautó nem kerül fel a listámra. Az Audi szerencsére elvitte a GT3-as versenyekre szánt R8 LMS felfrissített változatát Párizsba. Agresszív, brutális megjelenés és gyönyörűen üvöltő V10-es erőforrás középre pozicionálva. Nekem ennyi bőven elég a boldogsághoz, ráadásul Tamás tesztjéből kaptok egy kis ízelítőt arról, hogy miért is lehet igazán rajongani ezért az autóért. Végül a Peugeot tanulmányautója, az e-Legend fért még ide, hiszen egy kedvelhető jövőt vázolt fel. Villanyautó,amely önvezető módban is képes üzemelni, mellé pedig telitalálat a dizájn. Lényegében az 504 kupé újragondolása, amely megfelelő arányban tartalmazza a modern elemeket és a múltidéző vonalakat. Na, és az az embléma! Fantasztikus a pajzson feszítő oroszlán!

Mi elmondtuk, most ti jöttök! A kommentek között várjuk a ti kedvenceitek listáját is!

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?