Ken Block akcióban. A sodródó Subaruval nem fogja felborÃtani a széken ülÅ‘ bábut, csupán annyi a feladata, hogy a kezébÅ‘l kiüsse a labdát - ennek érdekében csak finoman érinti majd a kocsi hátuljával
Ken Block, az amerikai raliversenyzÅ‘ meghódÃtotta az internetes világot. A videó megosztó portálokon letölthetÅ‘ Gymkhana videója immáron sorozattá lett, és szezonról szezonra egyre profibb szÃnvonalat mutat – népszerűségére mi sem jellemzÅ‘bb, hogy 2010-ben a YouTube legnézettebb autós témája a Gymkhana 3 volt.
De mi is tulajdonképpen a Gymkhana? Kizárólag autósportos dolog, netán maga Ken Block szüleménye? Szó sincs róla. A szó indiai eredetű, és valójában olyan sportot jellemez, ahol nagy hangsúlyt kap a résztvevÅ‘k ügyessége, miközben különféle akadályokat kell teljesÃteni egy kijelölt pályán. Akinek ezen alapdefinÃció után mondjuk a lovassport, például a dÃjugratás jön le, bizony nem gondolkodik helytelenül, a Gymkhana ugyanis nem kizárólag az autósporthoz kötÅ‘dik: egyszerű jelentése annyit tesz, hogy
sportünnepély, és ebbe sok minden belefér.
Nem kizárólag autósport kötődésű a Gymkhana, a lovas sportban is használatos a meghatározás
Az autókra fókuszálva úgy tűnik, a Gymkhana a mostanában erÅ‘sen feltörekvÅ‘ drift közeli rokona, de nem szabad vele keverni, mert más szabályok érvényesek rá. Az alapelv nem túlzottan bonyolult, ellenben a pálya rajzolatával, ahol különféle, sokszor összetett feladatokat kell teljesÃteni. Az egyvelegben található drift, szlalom, 180 vagy akár 360 fokos forduló, kanyar, nyolcas, és kötelezÅ‘ elÅ‘Ãrásként
hátramenet is. Természetesen az gyÅ‘z, aki a leggyorsabban, a legkevesebb hibaponttal oldja meg a pályát, de ebben a sportban maximális a demokrácia, mert akit csak a Gymkhana látványvilága vonz, az külön show kategóriában is rajthoz állhat, ahol a bÃrák kizárólag a bemutatott figurákat pontozzák. A
Gymkhana versenyeken nincsenek olyan szemkápráztató mutatványok - robbanások, tűzcsóvák, különleges helyszÃnek -, amelyekkel Ken Block a profi filmjeit fűszerezi, de a feladatok forgatókönyve pontosan ugyanolyan, mint az amerikai raliguru esetében. Kedvcsinálónak Ãme egy Gymkhana verseny rövid összefoglaló videója.