Megemelt Civic? Teszten a Honda ZR-V!

A divatnak megfelelően újratálalva: mivel tud többet adni a Honda új crossovere?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Amerikában és Kínában HR-V néven ismerik, Európába ZR-V megjelöléssel érkezett, ám a mérnökök valószínűleg csak Civic SUV-ként hivatkoztak rá, amíg készült. Vajon sikerült úgy a divathoz igazítani az ikonikus kompaktot, hogy ne vesszenek el az értékei?

Kihagyhatatlan ziccer a városi SUV-ok dömpingjének kellős közepén, ha egy gyártó fogja a leginkább ikonikus kompakt modelljét, majd megemeli pár centivel és ad rá egy szép új ruhát. Ez volt a terv a Hondánál is, a végeredmény pedig ZR-V néven érkezett el Európába. A forma már önmagában kakukktojássá teszi a kontinensünk Honda-kínálatában, hiszen az új modellek szögletes formavilágával szinte ellentétes a gömbölyded küllem. Ennek ellenére modern hatást kelt a középkategóriás, akár családi használatra is alkalmas crossover
Hirdetés
Méreteit tekintve nem nagy, de legalább nem is akar annak tűnni. A Civicnél mindösszesen 2 centiméterrel, a Jazz alapú, európai HR-V modellnél pedig 23 centiméterrel hosszabb, míg a nagyobb, CR-V SUV-nál 12 centiméterrel rövidebb. Ezzel lényegében tökéletesen pótolta az űrt a két említett SUV modell között. A beltérben helyet foglalva a legkevésbé egyértelmű, hogy hová is kell tenni ezt az autót a Honda kínálatában. Az alapvető dizájnelemek, mint például a digitális műszeregység grafikája, a tabletszerűen, a műszerfal tetejéből kiálló infotainment, az irányváltó gombok, a klímavezérlő, a háromágú, multifunkciós kormány, de még a méhsejt mintás hűtőrácsok is egyértelművé teszik, hogy ez egy új Honda. A jelenleg uralkodó, szögletes műszerfalhéj-stílusirányzat helyett azonban egy gömbölyded, minden lehetséges sarkánál lekerekített váz tölti ki a teret, ahogy az ülések is kevésbé robusztusak, illetve az ajtókárpitokon is az ívek vették át az egyenesek és derékszögek helyét.
Hirdetés
Ez azonban nem csak ízlés kérdése, amíg ugyanis a hosszú, vízszintes egyenesek látványosan növelik a térérzetet, a ZR-V lekerekítései egyértelműen csökkentik azt. Így az autó belülről nem feltétlenül érződik nagyobbnak a HR-V modellnél, ám ne tévesszen meg senkit az érzéki csalódás, az utastér szélesebb, a hátsó lábtér és fejtér is több, illetve az első ülésekhez jutó helykínálat is terebélyesebb. Az elérhető legdrágább, memóriás, fűthető és szellőztethető ülések kényelmesebb párnázást kaptak, mint a HR-V esetében, a CR-V bőrfotelekhez nagyon hasonló az anyaguk és a tartásuk is, ám érezhetően kisebb termetű sofőrre tervezték a vezetőülés oldaltámaszait. Ahol azonban nincs teljesen a helyén az újdonság a kínálatban, az a csomagtartó. Mindösszesen 380 liter áll ugyanis rendelkezésre 5 ülés mögött, ami valóban a HR-V 334 litere és a CR-V 579 litere között helyezkedik el, ám ezzel szemben az autó alapjául szolgáló Civic 404 litert kínál. Hajtás terén azonban teljesen azonos a Civic és a ZR-V e:HEV rendszere, mindkét modell 184 lóerőt és 315 newtonmétert kínál, ami nem rendszerteljesítmény, hanem a villanymotor csúcsadatai. A szívó négyhengeres egyébként magában 143 lóerős, ám mivel ezt szinte kizárólag sebességtartásra és áramtermelésre használja a rendszer, így a 7,8 másodperces gyorsulási értéket kizárólag az elektromos motor váltó nélküli, egyenletes nyomatékleadása hozza. A fordulatszámot persze továbbra is úgy dobálja, mintha egy duplakuplungos automata lenne, ám ez még mindig csak ámítás, valójában még CVT sincs benne, a benzinmotor egyetlen áttétellel tud hajtani, azt is legfeljebb országúton és autópályán, amikor az a gazdaságosabb.
Hirdetés
A vezetési élmény terén azonban még inkább egyértelművé válik, hogy ez a kerekded lemezek alatt valóban "csak" egy megemelt Civic. Mindent pontosan ugyanúgy csinál az autó, nagyon hasonló a kormányérzet, a dinamika, a gázreakció, lényegében minden egyezik a futómű hangolását kivéve. A ZR-V ugyanis érezhetően puhább, billegősebb, egyértelműek a jóval hosszabb rugóutak. Ízlés kérdése, hogy kinek melyik megoldás tetszik jobban, ám a fogyasztás terén sajnos a tényekkel nehéz lesz szembemenni: minden felhasználási mód esetén nagyjából fél liter a fogyasztáskülönbség a Civic javára. Persze, a ZR-V még így sem eszik sokat: szabálykövető, átlagos használattal 7,5 literes átlagra lehet számítani autópályán, városban és országúton pedig 5 és 6 liter között alakul majd a 100 kilométerenkénti fogyasztása. Az utolsó kérdés már csak az ár marad, ami a ZR-V alapváltozata esetében 16,48 millió forint. A képeken azonban az Advance csúcsváltozat látható, amely 18,48 millió forintba kerül. Ezen felül azonban hiányzik a válogatásra váró extrák sora, a három elérhető felszereltségi szintben már minden benne van, erre legfeljebb 300 vagy 360 ezer forint fényezési felár, illetve a különböző felniszettek, külső dekorcsomagok és belső hangulatvilágítás-opciók jöhetnek. A konkrét tesztautó így mindennel együtt is 19 millió forint alatt tud maradni, ami egy magasan extrázott, hasonló crossoverért cserébe manapság már egyáltalán nem meglepő, csak annak ne nézzen senki utána, hogy ugyanezt a csomagot a divatos SUV forma nélkül mennyivel lehetne olcsóbban hazavinni.
Értékelés
Pozitív
Kényelmes ülések, korrekt fej- és lábtér, a kategóriájában jó fogyasztás
Negatív
Kis csomagtartó
Árak
Tesztmodell alapára
18 480 000 Ft (2023.11.22.)
Tesztautó ára
18 780 000 Ft (2023.11.22.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1993 cm3
Teljesítmény:
105 kW (143 LE) 6000 1/min-nél
Nyomaték:
186 Nm 4500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8.00 s
Végsebesség:
173 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4.8 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4586 mm
Szélesség:
1840 mm
Magasság:
1613 mm
Saját tömeg:
1639 kg
Össztömeg:
2155 kg
Tengelytáv:
2657 mm
Karosszéria-kivitel:
városi terepjáró (crossover)
Csomagtér:
370 l
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
1993 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata sebességváltó
Nyomaték:
186 Nm 4500 1/min-nél
Teljesítmény:
105 kW (143 LE) 6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
173 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8.00 s
CO2-kibocsátás:
131 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4.8 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6.6 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2023.11.22. at 23:20
    Permalink

    Fóbiás embereknek egy ötletem van, építsenek ki magasságkorlátozó kapukkal SUV mentes övezeteket . Gyalogosok, rolleresek és biciklisek ha ügyesek, akkor lehajolva átférnek alatta.

    • 2023.11.24. at 11:54
      Permalink

      Azokat várhatod 😀 Képzeld már magad a CEO-k helyébe: feladnád azt a kategóriát, ami busás hasznot hoz, és helyette visszatérnél egy ingoványos talajra, a személyautók világába, ami kockázatos jövőt vetít előre? A Ford konkrétan en bloc kukázta is őket 😀 Hiába pattogsz, amit te nagybetűs AUTÓ-nak tartasz, azt manapság nem lehet eladni. Az autóipar kőkemény üzlet, nem kívánságműsor és nem is jótékonysági intézmény… Van pár régió, ahol nem terjedtek el az SUV-k: el lehet menni Törökországba vagy Japánba, ott állítólag nem gyakoriak.

Vélemény, hozzászólás?