Mokka és kacagás

Megkeresztelve - Opel Mokka X 1.4 Turbo automata AWD teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vidám és mutatós crossover az Opel Mokka. Az új X-es frissített az utóbbit maximálisan hozza, a vidámság már kicsit keserédes.


Keresztes. A Mokka frissítése elég sok mindent hozott a kis crossovernek, vagy SUV-nak, talán már joggal lehet utóbbiak közé sorolni. Alapjai igaz a Corsától érkeznek, viszont jelentősen magasabb annál, ráadásul összkerékhajtással is kérhető. Első és legfontosabb tétel a frissítésnél a neve. Kapott egy X-et a Mokka mögé, ezek a modellek lesznek mostantól az Opel SUV-jai, még ha nem is feltétlenül összkerekesek, ugyanis a Mokka X is fronthajtású alapesetben. Külsőre és belsőre is változott, lámpáit és hűtőmaszkját az Opel új arculatához igazították. A LED-es fényszórók nappali menetfényei a Monza tanulmányról lehetnek ismerősek, de ilyeneket kap az új, nagyon látványos Insignia Grand Sport is.
Villantós. A Mokka X orra sokkal komolyabbra váltott X nélküli elődjénél. Egészen más a lökhárítója, nagyon jól kiemeli a töréseket, íveket a Burning Hot narancssárga metálfényezés is. Mindegy, milyen napszakban nézünk rá, mindig mutatós, még sötétben is képes valóban égetően visszacsillanni, ez a vakítás nagy fegyvere a Mokka X-nek, nem is kéne más színben. Innovation szinten már a króm is elég sok, például az ablakkereteken, de a kilincsek is kapnak belőle rendesen. Mutatós, bár az arányaival nem vagyok kibékülve. Magas, keskeny, amik együtt nem adnak túl jó képet, ez persze megint csak ízlés kérdése, valószínűleg sokak szívét el tudja rabolni.
Előnyére változott, módjával. A frissítés a legjobbat talán a beltérnek okozta. A már sokat ekézett gombtenger a Mokkánál is megvolt, valamint érintőkijelzőt nem lehetett kérni hozzá. Most mindkettő megoldódott, ugyanis a komplett műszerfal új, a K Astráéhoz igazították dizájnban, így a kijelző nem trónol többé a pult tetején. A hozzá tartozó irányítógombokra sincs szükség így az egész sokkal letisztultabb, szellősebb, és mindent logikus helyen találunk. Egyetlen furcsa részlet tűt csak fel, hogy az új műszerfalhoz tartozó új kormány már kimaradt a szórásból. Maradt a régi, pedig az új mennyivel jobban mutat! Annyi baj legyen, a régi is fűthető, ami a jelenlegi időjárásban nem elhanyagolható, az egyik legjobb extra, amit ma rendelni lehet az ülésfűtéssel együtt.
Hirdetés

Pörgetős. Motorválasztékában nem igazán lehet mellényúlni, a tesztautóban dolgozó 1,4-es turbós benzines is remek választás, ha nem ebben a konstrukcióban kérjük. Ugyanis a hatfokozatú normál bolygóműves automataváltó többször megviccelt. Nehéz ráérezni, milyen mértékű gázadást nem érez még túl nagynak. Ha csak egy picit akarunk határozottabban indulni, azt már sportosnak veszi és kipörgeti 4000 környékére a motort. Pedig nem zavarja sem a motort sem a váltót, ha nagy gázzal indulunk kézi üzemmódban és szépen elváltogatjuk 2500 környékén. Úgy lendületesebb is a közlekedés, csak a váltó gombjai vannak zavaró helyen. Hüvelykujjal váltani, miközben egy kézzel fogjuk a kormányt, minimum kényelmetlen. Persze miért akarok én határozottan indulni, ugye? A Mokka X nem sportkocsi és nem is szereti, ha űzik. Nyugodt sofőrök autója.
Masszív biztonság. Már csak súlya miatt sem érdemes hajszolni, egyrészt lomha, másrészt könnyen orrtolóssá válik. Az összkerékhajtás sokat segít neki elinduláskor, és biztosan van az a helyzet, amikor hasznos, én a városban csak plusz súlynak éreztem, nem feltétlenül van rá szükség. Viszont legalább akkora előny is az Opelekre jellemző túlsúly, nagyon masszív a Mokka X. Mindenhol érezni rajta a vastagságot, nincs olyan érzésünk, hogy kispórolták volna belőle az anyagot, ezáltal a biztonságérzet is elég jó odabent, ha már a zajkomfort nem is. Vigyáz ránk, a ráfutásfigyelmeztető a legérzéketlenebbre állítva is többször bejelzett vészhelyzet híján is, és a sávelhagyás-figyelő is elég éber.
Dízelt kézivel! Meg persze ott az OnStar szolgáltatás is - bővebben itt olvashatnak róla - ami még a vezetési asszisztenseknél is éberebb. Valódi emberek ugranak arra, ha éppen nem találjuk a célpontot, vagy csak keresnénk egy jó fagyizót a környéken, vészhelyzetre pedig külön gomb is van. Beszélgethetünk is velük, de nem hinném, hogy a Miért fogyaszt 10 litert a Mokka X? kérdésre tudnák a helyes választ. Ez a legfájóbb pontja ennek a hajtásláncnak, egy takarékosabb dízellel még kellemesebben is autózható lehet. Inkább a gázolajos felé húznék, ha a Mokka X konfigurátorában keresném a megfelelőt, és az automataváltót is kerülném.
Értékelés
Pozitív
Látványos külső újítások, funkcionális belső frissítések, jó biztonságérzet, OnStar fedélzeti online asszisztens rendszer
Negatív
Nehézkes mozgás, elavult működésű automataváltó, magas fogyasztás
Árak
Tesztmodell alapára
7 570 000 Ft (2016.12.28.)
Tesztautó ára
8 677 000 Ft (2016.12.28.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1399 cm3
Teljesítmény:
112 kW (152 LE) 5600 1/min-nél
Nyomaték:
240 Nm 2000-4000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,7 s
Végsebesség:
193 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,7 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4275 mm
Szélesség:
1781 mm
Magasság:
1658 mm
Saját tömeg:
1406 kg
Össztömeg:
1915 kg
Terhelhetőség:
509 kg
Tengelytáv:
2555 mm
Karosszéria-kivitel:
szabadidő-autó
Csomagtér:
356 l
Belső szélesség elöl:
1430 mm
Belső szélesség hátul:
1400 mm
Belmagasság elöl:
970-1050 mm
Belmagasság hátul:
950 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
240 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
500 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1000 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1000 mm
Csomagtér magassága:
500-770 mm
Csomagtér hossza:
700 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1600 mm
Raktérnyílás szélessége:
1000 mm
Raktérnyílás magassága:
900 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1399 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata (6 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
240 Nm 2000-4000 1/min-nél
Teljesítmény:
112 kW (152 LE) 5600 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
193 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,7 s
CO2-kibocsátás:
149 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,7 l/100km
Fogyasztás a használónál:
10,3 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
59 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
63 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
66 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 23:36
    Permalink

    tényleg elég cserebogaras lett ez a móka. ez a robot pilóta számomra még mindig érthetetlen. Mi az istennek ül autóba, aki nem akarja vezetni? miért nem megy akkor transzporttal? millió egy lehetőség van vezetés nélkül átjutni A-B-be, lényegesen olcsóbban és lényegesen kevesebb környezetszennyezéssel.

  • 2017.10.27. at 23:36
    Permalink

    A külcsínt a cserebogárról mintázták szerintem, mert azok a visszapillantó tükrök a cserebogár csápjaira hajaz.Megjegyzem nagyon ocsmányul néz ki, mintha lakókocsi vontatáshoz tervezték volna.A kormányzása nem azért kemény, mert nincs benne rásegítés???Ezektől az asszisztensektől már agyf…t kapok, 3 generáció múlva már tényleg csak beugatok az autóba és elvisz magától, elveszik az összes élményt az emberektől, mert van aki szereti vezetni az autót nem csak utazni benne!!!A vezetés pedig azt jelenti, hogy mindent kezelni kell nincs asszisztens, ezeket csak a hülyéknek+szőkéknek találják ki.Remélem eggyel sem találkozok a jövőben, bár erre kicsi az esély.

  • 2017.10.27. at 23:36
    Permalink

    Dízelt kézivel? Csak akkor, ha évente sokat megy és nem csak városban (van ideje tisztulni a részecskeszűrőnek). Ilyen használatva viszont biztos, hogy nem Mokka X-et vennék, hanem valami utazóautót…
    Egy jó automata kényelmes a városban araszoláskor, egy oda vásárolt autóban meg nem feltétlenül jó a dízel.

  • 2017.10.27. at 23:36
    Permalink

    egyvmit hiányolok ebből a kocsiból hogy az irányjelző nem jelenik meg a visszapillantó tükrön! más suvkon pl kadjar captur quasqai 500x juke sx4cross megjelnik !nekem ez hiánycikk

Vélemény, hozzászólás?