Rolls-Royce Ghost bölénytuninggal

Wald International Rolls-Royce Ghost Black Bison

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mercedes, Lexus és Porsche után ezúttal a Rolls-Royce Ghost is megkapta a japán tuningcégtől a bölénykiképzést, hogy jól néz-e ki, azt döntsék el Önök.


Láttunk már tőlük fekete bölényesített Panamerát, Phantomot, Mercedes SL-t, most pedig a Rolls-Royce Ghostra vetette ki hálóját a japán tuningcég, a Wald International. A Rolls kisebbik limuzinja komplett aerodinamikai csomagot kapott, a kiegészítő elemeket karbonszálas műanyagból építették. A kit tartalmaz LED-es nappali világítással, vagy anélkül egyedivé tett első lökhárítót, szélesített első sárvédőíveket, kitüremkedő küszöböket, légterelő szárnyacskát a csomagtér végére és egy diffúzort a hátsó lökhárító alá.

A csomag ára mai jen/euró árfolyamon átszámítva 13 800 euró, nagyjából 4 millió forint. További kiegészítésekkel is lehet még bolondítani a bölénnyé tett Ghostot, a képeken látható, négy végződésű kipufogórendszer ára 760 euró, futóművet ültető szettet 950 euróért adnak, a nagyméretű, sokküllős, alacsony profilú gumikkal bevont felnik árát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?