VOLKSWAGEN JETTA V

(2005 - 2011)

Pozitív


Az Ötös Golfra épülő kényszerlimuzinhoz képest egész szép formát kapott, jó vezetni, óriási a csomagtartója, egész tágas belül, szinte mindent tud, amit egy Passat, kevesebbért

Negatív


Továbbra is szemkifolyatós kék műszerfalvilágítás, örökölte az V-ös Golf nyűgjeit

Méret, kényelem, kidolgozás

Értelemszerűen az Ötös/Hatos Golf 2,58 méteres tengelytávján élhető méretű utastér található a szoros műszaki rokonságot ápoló Bora utód Jettában is, elöl még szép hogy tágas, és hátul is két felnőtt/három gyerek felállásban kényelmes, hiszen ez már az a Golf padlólemez, ahol hátul is el lehet férni. Az utastér minőségi, de hogy még van hova fejlődni, azt pont a Hatos Golf bizonyította. Azt mondják, nem olyan sokoldalú, mint a Golf, mert nem ferdehátú, pedig két osztállyal feljebb is megállná a helyét az 525 literes csomagtér, a bővítés pedig széria, amúgy meg minden más ugyanaz, mint a legendásan verszatilis Golfban, tehát szinte mindenre jó, felhasználóbarát, emberközpontú, élhető és még sorolhatnám.

Különleges felszereltség

A klasszikus VW belépő szint, a Trendline, bár teljesnek nem, de korrektnek azért nyugodtan mondható: 4 villanyablak, 6 légzsák, ABS/ASR, klíma, hővédő üveg, MP3-as CD, központi zár és Isofix. A Comfortline csak alig drágább, és nevéhez méltón kényelmes plusz tartalommal bír. Persze használtan még jobban elmosódnak az árbéli különbségek.

Ajánlott motor

Az ősöreg 1.6-os szerencsére itt már igencsal kiszorulóban volt, ha lehet ezt ne. Ott a remek, turbós 1.4-es 122 lóerővel, nyomatékos, szupertakarékos. Ha álcázott menőre vágyunk, a 200 lóerős TFSI kiváló partner. Dízelből az újabb kétliteresek (140 és 170 LE) már common-rail-esek, ez a régi légkalapács 1.9-es PD TDI-hez képest ég és föld.

Fenntartási költség

Érdemes a sokat futott cégautókat elkerülni. Előfordulhat, hogy tönkremegy a kuplungkinyomó-csapágy, de a motorvezérlő elektronika is elromolhat. Zárlatos lehet az indexkar, a távirányító, a tempomat és a klíma fejegység is, és nehezen csukódhat a csomagtartó. De minél fiatalabbat veszünk, annál jobb a megbízhatósága.

Biztonság

Mint a Berendezés címszó alatt is látszik, már alapból jár a hat légzsák kipörgésgátlóval, pompás fékekkel, jó merev karosszériával, méretes hátsó gyűrődési zónáva. Az ESP még feláras, de már nem sokáig, hamarosan úgyis kötelező lesz minden új autóban. Az Ötös Golf ötcsillagos Euro NCAP eredménye teljes mértékben átültethető.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre