Sokaknak feleslegesek az aktív biztonsági extrák a Dacia szerint

A Dacia szerint nem lehet a vevőket biztonsági extrák vásárlására kötelezni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Dacia másként áll a biztonsági extrákhoz, mint a többi gyártó, ez az Euro NCAP töréstesztek eredményein is látszik. Most kiderült, mi húzódik az egész ügy hátterében, a cég vezetője nyilatkozott a kérdésben.

A Daciákat a közhiedelemmel ellentétben a törésteszteken (amelyek ma már inkább átfogó biztonsági tesztek) nem az autók karosszériájának merevsége miatt pontozzák le, hanem az aktív biztonsági extrák hiánya miatt, amelyeket nem, vagy csak felárért kínál a román gyártó a relatíve elérhető alapáron kínált modelljeibe. Tagadhatatlan, hogy ez is egy módja a költségek, így az árak csökkentésének, ám a Dacia ennél többet lát a kérdésben, ezt egyenesen a cég vezetője, Denis Le Vot árulta el a Top Gear magazinnak.
Hirdetés
A cégvezető kiemelte, hogy rengeteg vásárló csak azért fizet ezekért az extrákért, mert más gyártók rákényszerítik a vevőket, hiszen alapáron adják az extrát, ezzel is megemelve az autó árát és a saját hasznukat. Eszmefuttatásában arra jutott: ha a sofőr mindig kikapcsol, felülír egy aktív biztonsági extrát, akkor annak igazából benne sem kéne lennie az autójában, hiszen az éles helyzetben sem védi majd meg. Éppen ezért, ahogy a Dacia Logan a karosszéria ütközésbiztonsági tényezőit figyelembe véve akár 4 csillagot is kaphatott volna, ha alapáras benne minden ilyen kütyü, úgy az érezhető felárért vásárolt 4 csillagos konkurensek is azonnal két csillagossá avanzsálnak, amint a vásárló kikapcsolja ezeket a rendszereket.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?