Találatok a következő címkére: Toyota Supra
Már ezen a héten látható lesz mozgás közben a Toyota SupraMozgásban debütál a hathengeres Toyota Supra - 2018. július 10.Teljesen még nem mutatják meg a japán sportautót, ám akik a Goodwood Festival of Speed versenypályája mellett nézelődnek, láthatják és hallhatják is a továbbra is sorhatós Suprát. autó, Toyota, Toyota Supra, sportkocsi, japán autó, BMW, sorhat, tanulmány |
|
Supra arcot kap a Toyota NASCAR-gépeV8-as motorral is láthatunk majd új Suprát - 2018. július 6.Az előzetes pletykák igaznak bizonyultak, a Toyota valóban megjelenik az új Suprával a NASCAR-ban. |
|
Már jövőre élesben versenyezhet a Toyota SupraPlayStation után a Nascarban futhat az új Toyota Supra - 2018. június 11.Márciusban Genfben debütált a Toyota Supra versenyváltozata, majd a PlayStation játékban is megjelent, most pedig úgy hírlik, jövőre már a NASCAR-ban is futhat. |
|
Elérhető az új Toyota Supra a Gran Turismo játékhozPlayStationön már vezetheted az új Suprát! - 2018. május 2.Még mindig titkolóznak az új Toyota Suprával kapcsolatban, ám a Genfi Autószalonon már egy kis ízelítőt nyújtott a végleges változatból a versenyautó koncepció. Ezt most a virtuális térben próbálhatod ki. |
|
Megmutatták a Toyota Supra versenyváltozatátVersenyautóként mutatták be az új Suprát - 2018. március 6.Tűkön ülve várták már a benzinvérűek a Toyota ikonikus sportautójának új generációját. Most megmutatták, de az utcai változatra továbbra is várni kell. |
|
Tucatnyi érdekes autó érkezett a Gran Turismo SporthozMegjelenik a virtuális térben az új Alpine A110 - 2018. március 4.Egy tucat nagyszerű autóval bővül az egyik legnépszerűbb autós játék, a Gran Turismo Sport palettája. autó, alpine, Alpine A110, Toyota, Toyota Supra, Ford, ford mustang, dodge, Dodge Challenger, De tomaso, Toyota MR-2, Lamborghini, Lamborghini Aventador, Audi, Audi R8, Subaru, Subaru BRZ, Subaru WRX, subaru wrx sti |
|
Március elején lehull a lepel a Toyota új élményautójárólHivatalos: Genfben láthatjuk az új Toyota Suprát - 2018. február 14.A japán gyártó megerősítette, hogy a hosszú éves várakozás és számtalan ígéretes látványterv után az új Supra végre hivatalosan is debütál a hamarosan kezdődő Genfi Autószalonon. autó, Toyota, Toyota Supra, újdonság, sportautó, sportkocsi, japán autó |
|
Nem csak a bemutatása, de a Supra név is bizonytalanHol van már a Supra? Már ha így fogják hívni - 2017. december 7.Hónapok óta köröznek már világszerte a Toyota új sportautójának álcázott példányai. Mindannyian tudjuk, minek kell lennie, de egyáltalán nem biztos, hogy úgy is fogják hívni. autó, Toyota, Toyota Supra, japán autó, sportkocsi, Toyota Supra MK3, sportautó, Használtautó, targatető, kabrió |
|
Hamarosan érkezik az új Supra, de lesz több játékos Toyota isIzgalmas autókkal készül a Toyota - 2017. augusztus 30.Nagy bejelentésre készülnek a Toyotánál, és most nem a Supra érkezéséről van szó, annak végleges formáját már Frankfurtban láthatjuk, viszont új részleg nyitásáról beszélnek. autó, Toyota, Toyota GT 86, Toyota Supra, Toyota MR-2, sportkocsi, Toyota YARIS, japán autó |
|
A Lexus LC hajtásláncát is megkaphatja a Toyota Supra utódjaAkár 359 lóerővel várható a Supra-utód - 2017. július 28.Év elején még úgy hírlett, hogy a BMW-vel közösen fejlesztett Supra-utód csakis bajor motorokat kap, ám a legfrissebb értesülések szerint japán, Lexus hajtáslánc is kerülhet bele. |
Friss cikkek
Sorozatgyártásba kerülhet a Hyundai 770 lóerős sportautója
14 órája – Autósvilág hírei
Ellentétes hírek keringenek a Hyundai hidrogén üzemanyagcellás járművéről, most úgy tűnik, mégis megvalósul a több mint 770 lóerős sportautó, amit korábban csak koncepcióként mutattak be.
Kategóriájában az egyik legnagyobb hatótávval jön a Kia EV3
17 órája – Autósvilág hírei
Már az idén megérkezhet Európába az EV3, amely nem csak a mérete, de a hatótávja miatt is ígéretesnek tűnik. Mutatjuk, mit kínál a Kia legújabb villanyautója!
Ezen a Mercedesen glória kerül az utasok feje fölé
20 órája – Autósvilág hírei
Formabontó koncepcióautót villantott a Mercedes, ugyanis a PureSpeed névre keresztelt modellről nem csak a tető, de a szélvédő is hiányzik, helyette viszont ott a glória, amely 2018 óta minden Formula-1-es autón kötelező.
-
8 millió forintos sportautón dolgozik a Toyota
22 órája – Autósvilág hírei -
Golfok és BMW-k száguldoztak Bács-Kiskun vármegyében
Tegnap – Autósvilág hírei -
Vissza a Jövőbe 28 millió forintért? Magyarországon árulják!
Tegnap – Autósvilág hírei -
Biciklizünk, biciklizünk? De miért az autópályán?
2 napja – Autósvilág hírei -
Ilyen lesz a Škoda a következő crossoverének eleje!
2 napja – Autósvilág hírei -
Drágább lesz az egyik üzemanyag péntektől!
2 napja – Autósvilág hírei -
Kőkemény sportváltozat érkezhet a Toyota SUV modelljeiből
2 napja – Autósvilág hírei
Friss tesztek
Megemelve is frissült: íme a legújabb Škoda Kamiq!
Életszagú felszereltséggel és motorral járt nálunk a csehek legkisebb crossovere, abból is a nemrég bemutatott, frissítés utáni verzió. Íme a tapasztalatok!
Porsche helyett? - BYD Seal teszt
Már itthon is megvásárolható a BYD luxuslimuzinja, amiről nem véletlenül ugrik be sokaknak a Porsche Taycan. A formai hasonlóság tagadhatatlan, de tényleg versenytársa lehet a prémiummárkák termékeinek a Seal? Erre kerestük a választ.
Cégesként is ilyen menő lesz? Teszten a frissített Škoda Scala!
Eddig is kiváló autó volt a magasan extrázott Scala, éppen ezért a változások sem túl komolyak, legalábbis első ránézésre. Mutatjuk, miben különbözik az elődjétől, illetve azt is, hogy milyen a csúcsmotorral a céges flották egyik leggyakoribb modellje.
- Az új csúcsváltozat: teszten a CX-30 Nagisa
- Ebből is népautó lehetne - MG5 teszt
- Az utolsó "igazi" Volkswagen? Kipróbáltuk!
- Videóteszt: kétliteres motorral is jó választás a C-HR?
- Állami támogatással csábít a Mercedes EQA 250+
Használtautó.hu
Ár: 1.890.000 Ft Évjárat: 2008 / 10 Kivitel: Egyterű Üzemanyag: Benzin |
Ár: 135.000 Ft Évjárat: 2002 / 10 Kivitel: Egyterű Üzemanyag: Benzin |
Ár: 3.490.000 Ft Évjárat: 2012 / 6 Kivitel: Városi terepjáró (crossover) Üzemanyag: Dízel |