Mercedes-Benz
Mercedes-Benz márka rövid története
Vaskos tévedés lenne a Mercedes-Benz autók történetét a Daimler AG 1998-as megalapítására datálni! Hiszen nem csak a stuttgartiak, de még legádázabb ellenfeleik is elismerik, a világ első automobilját Carl Benz készítette, és nem sokkal később Gottlieb Daimler is megkezdte autói árusítását. Márpedig 1926-ban az ő vállalkozásaik, a Daimler Motoren Werke és a Benz und Cie. összeolvadásával jött létre a Daimler-Benz AG. és ekkor született meg a Mercedes-Benz márkanév is, így jogosan tekinthetjük a Mercedest a világ legrégibb autómárkájának. Adott tehát a Benz és a Daimler nevek eredete, de honnan a Mercedes? A keresztapa Emil Jellinek nevezetű üzletember, aki 1900-ban állapodott meg Daimler autóinak árusításáról, és egyben kérte, hogy az új, nagy teljesítményű típust lánya után Mercedes-nek nevezzék. A megfelelő márkajel keresése közben Daimlerék nem tudtak dönteni a három- és négyágú csillag között, így mindkettőt levédették 1909-ben, de autóik hűtőjére végül csak a háromágú változat került fel. 1923-ban a csillag kiegészült a körrel, majd a két cég egyesülésekor a Benz emblémából átvett babérkoszorúval nyerte el végső formáját a márkajel. A Mercedes-Benz hamarosan az Opel és az Auto-Union után Németország harmadik legnagyobb autógyára lett, luxusautók és versenyautók mellett nagy sorozatban gyártották nagyobb tömegek számára is elérhető, de minőségükkel és tartósságukkal kiemelkedő autóikat. A Mercedes-Benz így lett a világ egyik legismertebb márkaneve, amely évtizedekig a német autóépítés magasiskoláját képviselte, a nevéhez fűződő műszaki újdonságok felsorolása gyakorlatilag lehetetlen vállalkozás… Ám a cég nem csak az autógyártásban volt aktív, hanem az ipar számtalan területén vált meghatározóvá, terjeszkedésük intezitására jellemző, hogy csak az ötvenes évektől 22 komolyabb iparvállalatot kebeleztek be! 1998-ban már a Chrysler is felkerült a listára, de az amerikai óriáscéggel való egyesüléssel a cég neve is változott: DaimlerChrysler AG. A Chrysler 2007-es eladása után az új cégnév az időközben a Ford-tól visszavásárolt névhasználat jog alapján: Daimler AG.
| Név: | Daimler AG. |
| Csoport: | Daimler AG. |
| Alapítás éve: | 1998 |
| Cégnév: | Daimler AG. |
| Székhely: | Stuttgart, Németország |
| Első autó: | Benz; 1886 |
Mercedes-Benz sajtófotók
|
MERCEDES-BENZ (D) G-osztály (1990-) Képek száma: 10 db |
|
MERCEDES-BENZ (D) GL-osztály (2006-) Képek száma: 8 db |
|
MERCEDES-BENZ (D) GLK-osztály (2008-) Képek száma: 10 db |
|
MERCEDES-BENZ (D) M-osztály (1997-2005) Képek száma: 10 db |
|
MERCEDES-BENZ (D) M-osztály (2005-2008) Képek száma: 8 db |
|
Képek száma: 4 db |
|
Mercedes-Benz A-osztály (1998-2004) Képek száma: 10 db |
|
Mercedes-Benz A-osztály (2004-) Képek száma: 10 db |
|
Képek száma: 15 db |
|
Mercedes-Benz B-osztály (2005-) Képek száma: 10 db |
Kapcsolódó tartalom
- Unicat Experience EX63-HD
- Kerékpáros ütközött az álca nélküli új Mercedes A-osztállyal
- Magyarországra kerülhet a Mercedes G-osztály gyártása
- The Mighty 190: óda a 190-es Mercihez
- FAB Design Mercedes E Convertible: kabrió szélesítve
- Vadonatúj padlólemezre épül a Mercedes SL
- Használt, de nekünk új buszok a BKV-nál
- Mercedes E Superlight: ultrakönnyű E osztály pár éven belül
- Tovább drágulnak az üzemanyagok
- Téli teszten a Mercedes-Benz CLS Shooting Break
Friss cikkek
Újabb üzemanyagár-csökkenést hozhat a forint erősödése
3 órája – Autósvilág hírei
Miközben a forint erősödött a dollárhoz mérten, a gázolaj világpiaci ára kisebb, a benziné nagyobb mértékben nőtt.
Elhunyt Gianpiero Moretti, a MOMO alapítója
16 órája – Autósvilág hírei
A kormánykerekek és egyéb versenyalkatrészek gyártása mellett Moretti lelkes autóversenyző is volt, 1998-ban tagja volt a Daytona-i 24 órás verseny győztes legénységének.
A Honda is beszáll a WTCC-be
18 órája – Autósvilág hírei
Pár futam erejéig a Honda már idén beszáll a túraautó-világbajnoki sorozatba. Ez azt is jelentheti, hogy a versenyautó után akár az utcai Civic is turbómotort kaphat.
-
Jeep Grand Cherokee SRT8 Ferrari-vörösben
24 órája – Autósvilág hírei -
A Ferrari győzne, a Force India ötödik lenne
Tegnap – Autósvilág hírei -
Autós hirdetések a Super Bowlon
Tegnap – Sztori -
Kia Track’ster: Soul sportváltozat
2 napja – Autósvilág hírei -
Jégre vitték az Alfa Giuliettát
2 napja – Autósvilág hírei -
Leállt a Malév, kiábrándultság Ferihegyen
2 napja – Autósvilág hírei -
Karthikeyan kapta a HRT másik autóját
2 napja – Autósvilág hírei
Használtautó.hu
|
Ár: 790.000 Ft Évjárat: 1994 / 7 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 850.000 Ft Évjárat: 1998 Kivitel: egyterű Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 1.290.000 Ft Évjárat: 2000 / 5 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 549.000 Ft Évjárat: 1996 / 7 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 4.680.000 Ft Évjárat: 2008 / 2 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |
Eladó alkatrészek
|
Ár: 120.000 Ft FEKETE SZINŰ, HIBÁTLAN, FESTENI NEM KELL, kompletten, fűtött ablakmosó fúvókák, szigete... |
|
Ár: 25.000 Ft Gyári zárható tetőcsomagtartó , gyári dobozában összes kulcsával tartozékával eladó. |
|
Ár: 75.000 Ft EREDETI Lorinser LM-01-es 4db alufelni gumival. W211-en volt, de eladtam az autot.... |





































