Hyundai Elantra 1.6i Style aut. teszt
Szerethető kakukktojás: Hyundai Elantra teszt
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Gazdag alapfelszereltsége, egyedi eleganciája és tágas utastere ellenére is nehéz helyzetben van a Hyundai visszatérő Elantrája - nézzük, miért.
Ez az Elantra már nem a régi, ez egy friss formatervű, bár nem feltétlen Európának szánt, így a Genesisszel és a Velosterrel együtt legfeljebb résmodellnek számító Hyundai a dél-koreaiak egyre szélesebb és színesebb palettáján
Kakukktojás, fura szerzet, ellentmondásos "személyiség" − ezeket a paneleket mind nyugodtan rá lehet aggatni az Elantrára. Mert nem Európának készült, mégis itt van. Mert nem i- vagy ix-kódjelű, mégis Hyundai. Mert nem az i30 kompakt négyajtós változata, de majdnem, s mert bár a dél-koreai márkát szinte már mindenki ismeri, erről a modellről alig páran tudják, ki fia-borja. További részletek lejjebb, ugyancsak a kettősség jegyében.
Volt egyszer egy Lantra vagy Elantra, majd néhány év erejéig nem létezett sem nálunk, sem a környező országokban. De hagyjuk is ennyiben a múltat, foglalkozzunk a jelennel, hiszen itt az új Elantra, mely már nevével is egyértelműen kilóg a sorból, mint a Genesis és a Veloster is. Itt van, s ahogy a tesztautóval töltött hét folyamán tapasztaltuk, forognak utána a fejek, működik a folyékony szobrászatnak titulált stílusirányzat. A mélykék metálfény, a 17 colos könnyűfém kerék, a kupés tetőív, illetve az egész forma vonzó, elegáns autónak mutatja az Elantrát, s ez örvendetes, mert így nincs az az érzésünk, hogy az i30 mögé csakis annak érdekében ragasztottak egy puttonyt, hogy a szedánimádó piacok is megkapják a magukét.
A ködfényszóró és a nappali menetfény is széria, a 17 colos alufelni a Style felszereltségi szinten dukál. Hatalmas, de csinos a divatos hátsó lámpa is
Hosszú, széles, és mai szemmel viszonylag alacsony az Elantra. Hatalmas, divatosan nyúlánk lámpatestekkel, masszív, krómos, hatszögletű hűtőmaszkkal és nappali menetfénnyel, integrált irányjelzős visszapillantó tükörrel, vaskos kerékjárati ívekkel és határozott törésvonallal − a legmagasabb felszereltségi szintet képviselő tesztautónak mindene megvan a látszatsikerhez. Vaskos C-oszlopa mondjuk már első ránézésre is galibát sejtet, a formatervezők diadalát a praktikum felett, már kívülről nézegetve is feltűnik, hogy nem fogunk kilátni, de erről később. Előbb még állapítsuk meg, hogy a terebélyes, mégsem testidegen far öblös, 485 literes csomagtartót kölcsönöz két jó, s két kevésbé szerencsés megoldással. Jó, hogy a hátsó, osztott üléstámlákat egy-egy pöcökkel a raktérből is ledönthetjük, valamint az is, hogy hálóval rögzíthetjük a cuccokat. Kevésbé szerencsés, hogy a csomagtartó a kerékdobok között elkeskenyedik, s hogy nyílása szűk, ezzel együtt tényleg rengeteg táskát elnyel − próbáltuk, és tényleg.
485 literes a csomagtartó, rögzítőháló a Style ellátmánnyal jár. A támlák a raktérből is ledönthetőek, a zsanérok viszont beleakadhatnak a poggyászba
Az utastér ebben a kéttónusú változatban hívogató és otthonos, kedvünket csak az rontotta el, hogy a 8 ezer km-t futott tesztautó üléseinek bőrkárpitos oldaltámasza fáradt, használt benyomást keltett. Cserébe kényelmes, (a vezető oldalán) deréktámaszos és elég nagy az elektromos mozgatású fotel, jó és pihentető benne csücsülni. Ízlésesek az ezüst betétek, jutott szövet az ajtókra is, a műanyagok kemények, de nem kellemetlen a tapintásuk. A dizájn korszerű, az ergonómia rendben, hamar berendezkedhetünk az extra napfénytetőnek is köszönhetően szellős, világos "nappaliban". Elég helyet ad az ajtózseb és a kesztyűtartó is, kisebb-nagyobb rekeszek és mélyedések várják a mindennapos holmikat, s a frissítős palackokat.
Elektromos ülésállítás, deréktámasz, félbőrös kárpitozás − a luxusérzetet fáradtnak látszó perem árnyékolja
Ami az ellátmányt illeti, alapból (Life) is gazdag, mivel széria például az ESP és a 6 légzsák, a ködlámpa, a légkondicionáló, az elektromosan állítható, fűtött visszapillantó, a 4 villanyablak, a bőrözött, 4 irányban mozgatható multikormány, az MP3-at is olvasó hifi, az USB-csatlakozó, a fedélzeti számítógép is. A Comfort csomaggal plusz félmillió forintért alufelni, teljes értékű (szintén könnyűfém) pótkerék, tolatóradar, csúsztatható kartámasz, első ülésfűtés, kétzónás automata klíma, esőérzékelős ablaktörlő és tempomat is jár, további 500 ezer magyar pénz fejében, a Style szinten pedig 17 colos a kerék, szövet/bőr a sofőrnél elektromosan állítható ülés, alumínium a pedálsor, és hátul is fűthető a pad, ami ritka, de annál kellemesebb kényeztetés a hideg hónapokban.
Stílusos, elegáns szedán az Elantra, melynek a fara sem az az utólagos, "ragasszunk egy böhöm nagy kuffert a C oszlop mögé" fajta. A kék szín is jól áll neki
Tesztautónkat busás, 300 ezres felárért tetőablakkal, 350 ezerért 6 fokozatú automata váltóval szerelték, ám az ablakemelők közül csak a sofőré, és az is csak lefelé szekvenciális, aztán olyan extráért külön kellene fizetni, mint az automata világítás. Fényre sötétedő belső tükör, navigáció vagy Bluetooth-kihangosító pedig nincs is. Ami még szintén hiánycikk, az a kisebb vagy nagyobb benzin-, netalán egy dízelmotor − az Elantra csak egy 132 lóerős maximális teljesítményű, 1,6 literes benzinessel kapható, ebből is kitűnik, hogy ezt a résmodellt nem Európának szánták a kedves koreaiak. Különben a motor jó: ereje az alsóbb régiókban is elegendő, pörgetve meg kifejezetten fürgének is mondható a maga 11,6 másodperces 100-as sprintidejével. Nincs elhízva − 1,2 tonnás önsúllyal manapság kisautókat is gyártanak -, ez is örömhír.
Kizárólag ezzel az 1,6 literes benzinessel rendelhető az Elantra, de finom ez a motor, nem is kell bele más
Ami visszafogja a lendületet, az a hagyományos szerkezetű, nem lassú, de nem is gyors automata váltó. Egyszerűen olyan a karakterisztikája, hogy két perc taposás és a kézi üzemmód kipróbálása után sietve áttoljuk a kart D-be, s csak krúzolunk, haladunk a forgalommal, eszünk ágában sincs tempót diktálni. És akkor a csordogálás közben felbosszant az Elantra, méghozzá a fedélzeti számítógép Eco üzemmódjával. Ez a rendszer tudniillik azt hivatott közölni, hogy hú, de takarékosan vezetünk, de. De felettébb érdekesen teszi ezt, mert szerinte az eco, ha vagy 4000-es fordulaton, felváltás nélkül zúgunk emelkedőn, az bezzeg nagyon nem eco, ha 1., kézi kapcsolásra váltunk, 2., merészeljük figyelni a pillanatnyi fogyasztási értékeket a műszerfalon. Miért? Miért nem? Fogalmunk sincs.
Bőven van hely elöl és hátul is, de a vezetői üléspozíció valamiért nem ideális, az oszlopok sokat takarnak, a második sorban pedig az elkeskenyedő oldalüvegek zavarják a kilátást
A tempomat is produkált fura dolgokat: az egy dolog, hogy ugye tartott sebességnél, enyhe emelkedőre érve sokszor fölöslegesen visszaváltott, ám volt, hogy 90-re állítva megunhatta a tötymörgést, és közel 100-ig gyorsított... Még néhány gikszer: a napfénytető felől huzatot éreztünk, a tartóoszlopok vaskosak, rengeteget takarnak a kilátásból, a kékes világítású műszerek sötétben csúnyán tükröződnek a szélvédőben, ideális üléspozíciót napok múltán sem találni. De, hogy pozitívumokat is kiemeljünk: mint említettük, automata világítás nincs, ellenben a tompítottat lekapcsolja, ha levettük a gyújtást. Autópályán sem hangos, 100-110-ig pedig kifejezetten halk, még tetőablakostul is. Vegyes fogyasztása a gyári 7 l/100 km-es értéknél ugyan több, azonban a mért 8,4 literes étvágy is kedvező a téli időjárást, az automata váltót és a jobbára városi teszthasználatot figyelembe véve.
Egyenesfutása, úttartása jó, miként aktív-passzív biztonságára sem lehet panasz. A gyorsan kanyarodás nem a kedvence, úthibákon pedig fel-felüt az i30 igényesebb megoldásával ellentétben csak olcsóbb, csatolt lengőkaros hátsó felfüggesztés
Futóműve, rugózása teljesen átlagos, vezetni hibáival, hiányosságaival együtt is jó és pihentető. Ára sem rossz, ha az alapkivitellel és a 400 ezres importőri kedvezménnyel számolunk, hiszen 4,6 millió forintért tágas és kényelmes autó az Elantra − sok-sok extrával és modern formával, ez igaz. Viszont Style csúcsfelszereltséggel, automataként és napfénytetővel még kedvezményesen is jócskán veri a 6 milliós lécet, és ezért a pénzért a többség már valószínűleg Fordot, Skodát, Toyotát vagy akár Hondát vásárol. A Hyundai 5 éves, kilométer-korlátozás nélküli garanciája és a modell egyedisége mindenesetre toborozhat pár hívet a szerethető Elantrának.
Méretek
| Hosszúság: | 4,53 m |
| Szélesség: | 1,78 m |
| Magasság: | 1,45 m |
| Saját tömeg: | 1192 kg |
| Össztömeg: | 1800 kg |
| Tengelytáv: | 2700 mm |
| Karosszéria-kivitel: | limuzin |
| Csomagtér: | 485 liter |
| Belső szélesség elöl: | 1460 mm |
| Belső szélesség hátul: | 1430 mm |
| Belmagasság elöl: | 840-920 mm |
| Belmagasság hátul: | 920 mm |
| Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött: | 230 mm |
| Ülőlap hossza elöl: | 510 mm |
| Ülőlap hossza hátul: | 490 mm |
| Csomagtér maximális szélessége: | 1440 mm |
| Csomagtér szélessége a kerékdobok között: | 1030 mm |
| Csomagtér magassága: | 570 mm |
| Csomagtér hossza: | 1030 mm |
| Csomagtér hossza üléshajtással: | 1800 mm |
| Raktérnyílás szélessége: | 1080 mm |
| Raktérnyílás magassága: | 430 mm |
Motor és váltó
| Motor: | Otto motor |
| Motorosztály: | EURO 5 |
| Hengerűrtartalom: | 1591 cm³ |
| Hengerek/szelepek száma: | 4/16 |
| Sebességváltó: | automata - 6 fokozatú |
| Nyomaték: | 161 Nm 4850 1/min-nél |
| Teljesítmény: | 97 kW (132 LE) 6300 1/min-nél |
Menetteljesítmény
| Végsebesség: | 195 km/h |
| Gyorsulás 100 km/h-ra: | 11,6 s |
| CO2-kibocsátás: | 162 g/km |
| Gyári vegyes fogyasztás: | 7,0 l/100km |
| Tesztfogyasztás: | 8,4 l/100km |
Menetzaj
| Menetzaj 50 km/óránál: | 57 dB(A) |
| Menetzaj 90 km/óránál: | 64 dB(A) |
| Menetzaj 130 km/óránál: | 68 dB(A) |
Értékelés
| Pozitív |
| Elegáns, egyedi megjelenés, jó helykínálat és felszereltség, pihentető vezethetőség |
| Negatív |
| Magas ár, anyagfáradás, komótos automata váltó, akaratos tempomat és fedélzeti számítógép, csak egy motor van |
Árak
| Tesztmodell alapára | 5 940 000 Ft |
| Tesztmodell ára | 6 360 000 Ft |
Kántor István
Ez is érdekes lehet:
Új arcot ölt a Fiat Linea
Kicsit megújult és meg is komolyodott a Fiat Linea, de ami a lényeg, hogy utastere és csomagtartója eddig is tágas és hatalmas volt, s ezután is az lesz - relatíve olcsón.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
HYUNDAI tesztek
Hyundai i40 cw 1.6 GDI Style teszt 
Alapmotorjával, de az ahhoz társítható legmagasabb felszereléssel járt nálunk a Hyundai i40 cw. Meg kell hagyni, ízletes darab.
Hyundai Veloster 1.6 GDI Style miniteszt 
Rövid ismerkedés erejéig hazai utakon tehettük próbára a már itthon is kapható, sportos fazonú Hyundai Veloster, négyajtós kupét!
Hyundai Elantra 1.6i Comfort miniteszt
Új képlettel vár vevőket az alsó-középkategóriában a Hyundai: i30 nyújtva és egyszerűsítve = Elantra. Kipróbáltuk az ismerős nevű, visszatérőnek is nevezhető, de vadonatúj négyajtóst.
Hyundai Genesis Coupe 2.0 T Style teszt 
Szülőhazájában, Dél-Koreában már közel három éve forgalmazzák a hazai piacon csak idén megjelent Gensis Coupét. Vajon megérte várni rá?
Hyundai i20 1.25 Comfort teszt
Kisautójával a kategória jó eséllyel legharmonikusabb jellemzőit, verhetetlen áron és egyedülálló garanciával kínálja a Hyundai.
- Hyundai ix20 1.4i Life Plus AC teszt
- Majdnem az igazi? Hyundai ix35 teszt
- Hyundai i30 teszt
- Hyundai i20 teszt
- Hyundai i10 1.2 Comfort
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
3 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
2 hete – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
- Hyundai i30 páviánteszt
- Kedvenc új kompaktjaink árösszehasonlítása
- Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
- Így fizetünk útdíjat jövő nyártól
- Megjött az új Hyundai Santa Fe
- Értékőrző az új Hyundai i30
- Genfi Autószalon: váratlan meglepetés, friss Hyundai i20
- Hyundai i-oniq: hátsókerekes elektrokupé
- Kötelező kűr - az új Hyundai i30
Használtautó.hu
|
Ár: 780.000 Ft Évjárat: 2003 / 9 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 720.000 Ft Évjárat: 2002 / 7 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 879.000 Ft Évjárat: 2006 / 2 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |




























































Hozzászólások (1 db)
Nekem tetszik! Vennék ilyet...