Nissan Pathfinder 3.0 V6 dCi Automata teszt
Tankot vezettünk – Nissan Pathfinder teszt
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Komoly terepjáró, luxusautónak öltöztetve. Mi ez valójában?
Alaphelyzetben automata, de fixre is zárható és felezőáttételt is adó összkerékhajtásával terepen is jól mozog a Pathfinder
Speciális célközönségnek szól a Pathfinder. Jellemzőivel sokakat megnyerhet, de a tesztautó 18 millió forint közeli ára zömüket elijesztheti. Igyekeztünk kideríteni, hogy tudása arányban van-e árával.
A 4,8 méter hosszú, tükrök nélkül 1,85 m széles, és tetősínnel, 18 colos könnyűfém felnivel ugyanilyen magas hasábforma méretei ellenére nem hivalkodó. A karosszéria cicomái szerények, szinte csak a kötelező elemek szerepelnek: krómozott hűtőmaszk, méhsejt-mintás beömlővel, beszállást könnyítő oldalsó fellépők, sötétített hátsó ablakok. A vonalzóval rajzolt forma valós méreteinél nagyobbnak hat, ezért tekintélyparancsolásból hibátlan a Pathfinder. Mintha korbácsot csattogtató falkavezérként állna szintén nem szerény méretű konkurensei fölött.
Valójában a Pathfinder a munkás, nem pedig a részint divatból épített, ínyenc, de komoly képességű terepjárók, mint például a Toyota Land Cruiser vagy a Volkswagen Touareg. Karosszériája merev létraalvázra épül, emiatt terepen sem csavarodik, gond nélkül bírja az útegyenetlenségeket. Ugyanakkor országúti komfortjával már-már titkolja építésmódját. Elöl kettős keresztlengőkaros, hátul független mulitlink futóműve terepen és országúton egyaránt remekel: a makacs úthibákon is játszi könnyedséggel gördül át és a fekvőrendőröket is alig érezteti. Az alvázas építésmóddal természetesen jár az átlagosnál jelentősebb oldaldőlés, és a fékezéskor, komolyabb gyorsításkor érezhető bólogatás, de a hasonló konkurensekhez mérten ezek is visszafogottak, az útfogás pedig jóval tovább tart, mint az átlagos utasok cérnája. Teherautósan sok fordulatos, egyáltalán nem közvetlen a kormánymű, viszont a kerekek egészen jól kitekerhetők, így méreteihez képest kifejezetten fordulékony a Pathfinder. Kilátni persze nem a legjobb belőle: elöl a tetőoszlop nem túl vaskos, ám az a széles tükörrel együtt mégis sokat takar ki átlósan. Hátra még kevesebbet látni, túl szélesek a hátsó oszlopok. Tolatáskor segít a nagy látószögű tolatókamera, amivel tényleg milliméterre pontosan érezhető a far, de menet közben vigyázni kell a holtterekre.
Csupán a sofőr elektromos ablaka automatikus, a terepjárást lejtmenet- és automata váltóval hegymenetvezérlő is segíti. Jól olvasható a központi érintőképernyő, melyen telefon, hifi, audiorendszer, tolatókamera és navigáció is megjelenhet
Érdekes elegy a 2,2 tonnás önsúly és a 231 lóerős, 550 Newtonméter nyomatékú V6-os dízelmotor. Sportautós teljesítmény egy kicsit sem gyorsulásbarát karosszériában. Hidegen ijesztő, tekintélyt parancsoló morajjal indul és néhány percig úgy is jár a 3,0 literes erőmű. Utána elcsendesedik, hangja távolivá válik, járása mindig egyenletes. A 7 fokozatú automata váltó csakis ennek, a kizárólag csúcsfelszereléssel kapható motornak a kiváltsága, más erőátvitellel nem is társítható a csúcsmotor. Higgadt gázkezeléssel komótosan váltogat az automata, már akár 2000/perc környékén felkapcsol, hiszen a motor 1200/perctől elviselhetően gyorsít. Padlógázra sem gyorsan gangol vissza és utána még a turbó feltöltődésére is várni kell picit, de végül nagyon komoly, már-már pusztító gyorsításra képes a V6-os. Igazából nagyon ritkán adódik olyan mértékű szabad tér, ahol bátran ki lehetne használni erejét. Ha mégis van, akkor álló helyzetből 100 km/órás tempóra 8,9 másodperc alatt gyorsulhat a Pathfinder és akár 200 km/órával is roboghat. Ez talán nem is olyan különleges, de az már komoly fegyvertény, hogy az útminőség nem igazán érdekli, hó, latyak, sár sem igazán gátolja. Hajtáslánca a platós Navaráéval egyező, de a vezérlés kicsit más. Alapesetben itt is a hátsó kerekek hajtanak, a menetstabilizáló elektronika jelei alapján azonban a számítógépes vezérlésű központi lamellás kuplungcsomag bármikor adhat nyomatékot az első kerekeknek is. Ezzel a rendszer teljesen bolond-biztos az alapesetben csupán hátsókerék hajtású Navarához mérten. A középkonzolon állandó összkerékhajtás és felezőfokozat is választható, a differenciálművek azonban nem zárhatóak. Az elpörgő kerekeket, önzáró differenciálművet játszva az ESP fékezi. Összességében – 21,6 cm-es hasmagasságával, 30 fokos első, 26 fokos hátsó terepszögével és 24 fokos rámpaszögével – a Pathfinder a legtöbb, autóval józan ésszel megközelíthető terepen elboldogul, sofőrjét lejtmenet és hegymenet vezérléssel is segíti. Mind a 48,7 fokos maximális oldaldőlési szög, mind pedig a 39 fokos kapaszkodóképesség olyan érték, amit csak a vérbeli terepezők mernek kihasználni.
Kétségtelen, hogy a Pathfinder célközönségének igenis számítanak a komoly terepképességek, de legalább annyira a menetkomfort is. Utóbbi szempontjából a futómű és a teljes erőátviteli lánc is hibátlan partner, az autópályás 130 km/órás tempó például viszonylag szerény, 2500/perc körüli motorfordulattal futható hetedikben, viszonylag csendesen, de érezhető szélzajjal és az osztályban jónak számító egyenes-futással. Az utastér azonban nem tudta levetkőzni a haszonjármű Navarával közös gyökereket. A műanyagok mindenhol kemények és olcsó hatásúak – a 17-18 milliós árhoz mérten. A bőrüléses csúcsgépben az ajtókra puha bőrszigetek kerültek, így érintkezni valójában nemigen kell az olcsó műanyagokkal, de a belső – óriási méretek, olcsó berendezés, sok kütyü – hangulat kissé bazári. Mutatóban van mindenből: króm kilincs, fabetétes középkonzol, bőrkárpit, az összhatás mégsem prémiumos.
Hátul szűkös, középen kielégítő, elöl tágas a Pathfinder helykínálata. Az ülések komfortja is hátrafelé csökkenő
Miként a hajtáslánc, úgy az utastér technikája is elsőrangú. Profi a (feláras) navigáció, jól szól az azzal együtt adott Bose hifi és a kulcs nélküli nyitórendszer is felettébb kényelmes. Helykínálatból elöl kitűnő, a középső sorban inkább csak egy erős közepes, leghátul pedig kettes alá a Pathfinder − felnőtt mércével. A gyerekek persze sem középen, sem a leghátsó sorban nem fognak panaszkodni, ám hosszabb utazás után a támlák hátán látható cipőnyomok jól mutatják: a legkisebbek is elérik azokat, azaz átlagos hosszúságú, de legalább törésmentes a hátsó sorok lábtere. Az első fotelek kifejezetten kényelmesek, de a csúszós bőrkárpittal tartásuk kevés. Az ülések mérete a hozzájuk járó hellyel arányos: elölről hátrafelé jelentősen csökken. Szerényebb a tendencia a pakolóhelyeknél, elöl kétrekeszes a kesztyűtartó, egészen mélyek és hosszúak a 1,5 literes palackok tartására is felkészített ajtózsebek és még a váltó mögött is van két pohártartó, plusz a könyöklő gyomra is sok cuccot nyelhet el. Középen az elsőkhöz hasonlók az ajtózsebek, rekeszesek az első ülések háttámlái, pohártartó és apró kacatgödör pedig a leghátsó utasoknak is jár az oldalfalakban. Az ottani műanyagok már az előrébb találhatóknál is jóval puritánabbak, hiszen ekkor már lényegében a csomagtérben járunk. A két leghátsó ülés az 5 ülés mögött 515 literes csomagtér aljából hajtható ki egy-egy mozdulattal – a primitív, lamellás kalaptartó kiemelése után. Hét ülés mögött kisautónyi, 190 literes poggyásztér marad, az összes ülés lehajtásával pedig 2091 literes, egysíkú, de a leghátsókhoz hasonlóan egyenként hajtható középső sornál lyukacsos padlójú a raktér.
Hét üléssel kisautónyi, 190 literes az öt ülés mögött 515, csak az elsőkkel 2091 literes csomagtér. A padló mindegyik verziónál törésmentes, de az összes lehajtott üléssel középen lyukacsos
A téli teszt, szinte kizárólag városban, 14,4 l/100 km fogyasztással zárult, normális használatban egyértelmű, hogy a 10 l/100 km-es fájdalomküszöb alá lehetne szorítani a V6-os étvágyát. Ezzel erejéhez mérten nem mondható iszákosnak a Pathfinder, de a csúcsgép 16,78 millió forintos alapára még a gazdag, sok egyéb mellett függönylégzsákot, ESP-t, xenon fényszórót, elektromos, fűthető első üléseket, bőr kárpitozást, tempomatot és gyári riasztót is tartalmazó felszereléséhez mérten is meglehetősen magas. Noha profi az érintőképernyős navigáció és a tolatókamera, valamint a vele együtt adott 10 hangszórós Bose hifi is, az érte kért 1 010 000 forintos felár is túlzó. Sokan nem akartak hinni fülüknek, amikor elárultuk a metálfényezésű tesztautó 17 980 000 forintos listaárát. Nyilvánvalóan az importőr is tudja, hogy ez bizony eltúlzott, ezért ad kereken 1,5 millió forint kedvezményt az összes Pathfinderre. A 16,5 millió forint alá tolt árral a 7 üléses, 7 fokozatú automata váltós, jó terepképességű csúcsverzió pedig be kell vallani, már a szódával elmegy kategória, van annyival szerényebb a kifinomultabb konkurenseknél, hogy érdemes legyen mérlegelni. Akinek ilyen jellemzőket tudó autóra van szüksége, annak igenis nyerő lehet a Pathfinder és biztos lehet benne, nem fognak rá burzsoáként nézni, hiszen ez az óriási terepjáró fényűző ellátmánya ellenére sem luxusautó, hanem csak nagy, jól felszerelt, tisztességes igavonó.
Méretek
| Hosszúság: | 4,81 m |
| Szélesség: | 1,85 m |
| Magasság: | 1,86 m |
| Saját tömeg: | 2210 kg |
| Össztömeg: | 2980 kg |
| Tengelytáv: | 2853 mm |
| Karosszéria-kivitel: | kombi |
| Csomagtér: | 190 liter |
Motor és váltó
| Motor: | Dízel üzemű |
| Motorosztály: | EURO 5 |
| Hengerűrtartalom: | 2991 cm³ |
| Hengerek/szelepek száma: | 6/24 |
| Sebességváltó: | automata - 7 fokozatú |
| Nyomaték: | 550 Nm 1750 1/min-nél |
| Teljesítmény: | 170 kW (231 LE) 3750 1/min-nél |
Menetteljesítmény
| Végsebesség: | 200 km/h |
| Gyorsulás 100 km/h-ra: | 8,9 s |
| CO2-kibocsátás: | 246 g/km |
| Gyári vegyes fogyasztás: | 9,3 l/100km |
Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
NISSAN tesztek
Nissan Qashqai+2 2.0 4WD Tekna teszt
Frissítése után benzinmotorral járt nálunk a hosszított Qashqai. A nagy testű, 7 üléses összkerékhajtású étvágya jelentős, utastere cserében tágas és kényelmes.
Tényleg néma – Nissan Leaf első teszt 
Benzin nélkül is lehet autózni, villanymotorral ráadásul a Nissan szerint az életciklusra vetített összköltség alapján már ma is olcsóbb. Kipróbáltuk milyen!
Nissan Juke 1.6 Acenta teszt
Alapmotorjával és második felszerelésszintjével kellett meggyőzzön a Nissan belépő crossoverje. Vajon sikerült?
Nissan Micra 1.2 Tekna teszt
Elődje nyomdokain lépked tovább a Micra, a kisautók között is szerény külső méretekkel és kedvező árral várja a városi autók rajongóit.
Nissan Murano Premium teszt
Külsejét tekintve a luxus SUV kategória talán legfurcsább jelensége a Nissan Murano 3.5 V6 Premium, amely az átrajzolt karosszérián kívül új hátsó futóművet és összkerékhajtást kapott.
Még több NISSAN tesztCímlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
3 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
3 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
7 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
2 hete – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Első képeken a 2014-es Nissan Qashqai
- Kapható lesz a Nissan Juke-R
- Parkolás járdán: érdemes ismerni az előírásokat
- Hazai helyett amerikai piacra gyártunk buszokat
- Elkésett, aki még mindig nem vetette le téli gumiját?
- Nissan Qashqai 1.5 dCi Acenta, 2007 használtteszt
- Kompaktomat egy kombiért: megéri váltani?
- Senner tuningcsomag Nissan 350Z-hez
- Az árkülönbözet a villanyautózás gátja
- Videón a Nissan DeltaWing versenyautó
Használtautó.hu
|
Ár: 3.599.000 Ft Évjárat: 2006 / 10 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 3.500.000 Ft Évjárat: 2005 / 9 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 8.990.000 Ft Évjárat: 2010 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Dízel |



































































Hozzászólások (2 db)
Hja, arról nem is beszélve hogy ugyanaz a hajtáslánc van benne mint a navarában, tehát alig mész vele 20 ezer kilométert, és szétcsavarja az egészet (kardánok-váltó-difik...).
Meghagyták a 130 lovas navara hajtásláncát az erősebb modellekben is, és gyakorlatilag a Pathfinder ugyanaz mint a Navara csak más felépítménnyel. 150 ezer kilométer körül, ha sokat terepezel vele elkezd széthullani a belseje is....az YD25 motorral szerelteknél a motor is.....30 ezres szerviz intervallummal nem mész sokáig. Ha esetleg lecsökkented 10-15 ezerre (nagy turbodízel motoroknál ez lenne az optimális), akkor a gatyád is rámegy a fenntartásra. Úgyhogy jó autó ez nagyon.
18 millióért veszek 3 vagy inkább 4 HDJ80-as Land Cruisert.....aszt az azért odaver ennek a fosnak.
Sőt, a 20 éves 4runnerem is simán odaver neki terepen, 18-ad áron. Aszfalton már fordított a helyzet, de akkor is.....
Ár-érték arány: lószar.