Ráncfelvarrást kapott a Lexus ES
Frissítésével sem jön hozzánk a Lexus ES
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Mostani frissítése után 2,0 literes négyhengeres benzinessel is elérhető a Lexus ES - nálunk nem forgalmazott - luxus szedán.
A külső csak minimálisan változott: az új hűtőmaszk mellett a lámpák frissültek, továbbá új 17 colos felnik és külső színek érhetők el
A hónap elején már tudni lehetett, hogy érkezik az ES modellfrissítése, a héten tartott Sanghaji Autószalonon hivatalosan is bemutatkozott a facelift. A külső csak minimális mértékben változott. A hűtőmaszkot némileg átalakították, a fényszórók LED-esek lettek, melyekhez szintén LED-es L alakú menetfény tartozik. A hátsó lámpákat is átrajzolták, melyeknél szintén az L alakzat uralkodik. A rendszámtábla felett végigfutó krómcsík mellett a négyszög alakú kipufogóvég is krómborítást kapott. További újdonságként két új, 17 colos könnyűfémfelni és négy új külső és belső szín is elérhetővé válik.
[BANNER type="1"]
A bőrülések többféle kivitelben választhatók, a sportkormány is megújult, ezen kívül pedig a multifunkciós kijelző mérete is tovább nőtt, immár 4,2 colos
Kínában, Oroszországban és Tajvanon 2,0 literes négyhengeres benzinessel is elérhető lesz az ES, az Egyesült Államokban továbbra is a 3,5 literes V6-os és a hibrid 2,5 literes négyhengeressel rendelhetik az ügyfelek, utóbbi a többi piacon is rendelkezésre áll majd. A biztonsági felszereltséget tekintve a Lexus Safety System+ magába foglalja a sávelhagyásra figyelmeztetést, az automatikus távolságifényszóró-vezérlést és az adaptív tempomatot, ezen felül pedig ráfutásmegelőző rendszert is kapunk. Az autó értékesítése az év második felében indul.






