Hidegben törő üvegtető miatt hívja vissza a Q5-ösöket az Audi

Visszahívás: törik az Audi Q5 napfényteteje

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Extrém hideg hatására megnő a felületi feszültség a napfénytető üvegezése és kerete között, és összetörik a felső ablak.


A 2011. június 21. és 2011. december 9. között épített Q5-ösöket hívja vissza utólagos átalakításra az Audi, miután megállapították, hogy nagyon hideg időben a napfénytető akár önmagától is összetörhet. Az Audit még a tavalyi téli szezonban értesítették kereskedők törött panorámatetőkkel visszahozott Q5-ösökről, majd idén márciusban laboratóriumban is elkezdték elemezni a hibajelenséget, és megállapították, hogy nagyon alacsony hőmérséklet hatására megnőhet a felületi feszültség a napfénytető első üvegpanelje és az ablakkeret között, ami aztán az üvegtető törését okozhatja. [BANNER type="1"] Balesetről vagy ebből adódó sérülésről egyelőre nincs tudomása az Audinak, de hamarosan megkezdik az érintett autók tulajdonosainak kiértesítését, és térítésmentesen kicserélik az első üvegpanelt a hibás Q5-ösökön. Arról nem számoltak be, hogy a problémát konstrukciós hiba, vagy nem megfelelő anyagminőség okozta-e. Mint azt a hazai vezérképviselettől megtudtuk, a visszahívás és a díjmentes csere itthon is érvényes, ám arról egyelőre nem tudtak tájékoztatást adni, hogy a magyar hálózatba hány érintett példány jutott az említett intervallumból.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?