Itt az első Audi Q3 a SEAT-gyárból

Spanyolországban készül az Audi Q3

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Németország helyett a SEAT spanyolországi üzemében készül az Audi legkisebb szabadidőjárműve, a Q3. Az első példány már legördült a szalagról.


Tegnap legördült az első Audi Q3 a gyártósorról, de erre - a modell szempontjából történelminek nevezhető - pillanatra nem Németországban, hanem, ahogy korábban jeleztük, Spanyolországban, a Martorellben található SEAT üzemben került sor - itt, ebben az 1993-ban épült és 10 ezer dolgozót foglalkoztató létesítményben készül ugyanis a négykarikások jelenlegi legkisebb szabadidőjárműve.
A Volkswagen-csoport 330 millió eurós beruházással valósította meg a szükséges átalakításokat, amely után a gyár évi 100 ezer darabos teljesítményre is képes lehet, ha három műszakban zajlik a munka. A Volkswagen Tiguan műszaki alapjait használó, így nem a quattro típusokra jellemzően Torsen differenciálműves, hanem egyszerűbb Haldex-rendszerű összkerékhajtással érkező Audi Q3 kezdetben háromféle motorral lesz elérhető: a 2.0 TFSI benzines 170 és 211 lóerővel, a 2.0 TDI 177 lóerővel kelleti magát. Későbbre várhatók szerényebb erőforrások is, köztük a 2.0 TDI 140 lovas kiadása, amely alapváltozatban csak az első kerekeket hajtja.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?