A BMW meglépte, elérkezett a havidíjas extrák kora!
Mutatjuk, mennyiért "vehetnek" szoftveresen engedélyezett extrákat utólag Koreában a BMW modellekbe
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Mint a számítógépes játékoknál az utólag, extra pénzért letölthető tartalom, olyanná is válhatnak egy autó extrái a jövőben. Ehhez az első lépést a BMW vállalta: Koreában, egyes modelleken az ülésfűtés havidíjas is lehet, ami nagyjából 7400 forint.
Kényelmes bőrülések egy BMW i4-ben: a jövőben utólag is megvehetjük majd bele az ülésfűtést, akár havidíjas szolgáltatásként is?
az extrák jelentős részét utólag is megvehetjük az autóba, egyes piacokon akár havidíjért is.
Hasonlóval magam is találkoztam már új tesztautóban: egyes extrákat bekapcsolva nem történt semmi, csak egy üzenetet kaptam, hogy az autó központi rendszerén keresztül, utólag megvehetem a funkciót. Fontos megjegyezni, hogy ez megfelelő szemszögből közelítve igen pozitív: utólagos módosítás, sőt, szervizlátogatás nélkül is bővíthetjük így az autó extralistáját a BMW ConnectedDrive Store segítségével, akár a mi igényeink változnak meg az autóval töltött évek alatt, akár egy tulajdonosváltás során lenne szükség valamire, amit az előző tulaj nem kért az autóba.A járművek digitalizációja nem csak a hatalmas kijelzőkön érhető tetten, egyes extrák már évek óta alapáron benne vannak az autókban, csak a rendszer tiltja le őket
Vajon tényleg világszerte, márkától függetlenül trend lesz a BMW újdonságából?












































































