Győr szülöttje az RS Q3 is
Melyik az Audi győri gyárának leghíresebb terméke? Hát persze, hogy a TT. De mi a legkelendőbb? Hát persze, hogy egy SUV. A kis kupé napjai meg vannak számlálva, de szerencsére szabadidő-autóból is készül olyan változat az észak-nyugat magyarországi gyárban, ami egy kis vigaszt jelenthet a sportautó-rajongók számára. Még akkor is, ha az egy SUV.
A Sportback, tehát a kupésabb változatot próbáltuk
Nyugi, most nem megyek bele az unásig ismételgetett frázisokba, hogy szabadidő-autóból nem lehet igazi sportautót faragni. Most inkább azt mondom, örüljünk annak, hogy próbálkozni viszont lehet, és az Audi meg is próbálta. A végeredmény pedig nagyon finom lett. Sajnos csak egy fél napunk volt ismerkedni vele, de az eRőS Q3 így is meggyőzően érvelt létezésének jogossága mellett.
[BANNER type="1"]
Jellegzetes RS-vonás az ovális kipufogóvég
Nem akármilyen Q3-ról van szó, hiszen a Sportback változatot dobta a gép az Audi benzingőzös RS-napján. A Sportback az Audinál a SUV-kupé, avagy kupé-SUV elegánsabb megnevezése. Azt pedig az első
BMW X6 debütálása óta tudjuk, hogy nem hiányozhat senkinek a palettájáról egy ilyen ormótlan kupéutánzat, ám örömmel jelentem, a Q3 Sportback egyáltalán nem lett ormótlan. Sőt, az RS erejéhez talán jobban is illik ez a forma. Miben más? A változást a B-oszloptól hátrafelé láthatjuk. Laposabban ereszkedik a tetővonala, ettől valahogy az övvonala is mélyebben futónak tűnik, és bár eleinte csak marketing bullshitnek véltem a gyáriak szavait, hogy ettől mélyebbre került a vizuális tömegközéppont, végül rá kellett jönnöm, hogy igazuk van. Ez tényleg egy jó kifejezés a látványra, azt pedig nem kell magyaráznom a benzinvérűeknek, hogy a mélyre helyezett tömegközéppont jó dolog. Legyen az vizuális, vagy fizikai.
Gyönyörű részlet az a domborítás
A RS modellen ráadásul tíz milliméterrel vaskosabbak a kerékjáratok, amik alatt a 21 colos felniken felszülnek a gumiabroncsok. A felnik mögött meg persze vörös féknyergek hirdetik az eRőSséget. Érdekes még, hogy a Sportback változaton a hátsó sárvédő-domborítás is hangsúlyosabbnak látszik, pedig az ott van a sima Q3-ason is. Utoljára hagytam az autó elejét és hátulját, hiszen a Sportback lényege ugye oldalról látszik igazán. Hát elöl a fényes fekete betétek jelzik a sportmodell különlegességét, fekete az embléma is, és nem marad le az RS felirat sem. Hátul ugyanez a helyzet, csak itt a diffúzorpanel a fényes fekete, illetve az ovális kipufogóvégek és a légterelőben végződő tető fűszerezik meg az összképet.
[BANNER type="2"]
Látványos a hátsó légterelő, a fekete embléma viszont eltűnik a szintén fekete hűtőmaszkon
A 21 colos felnikkel azért nem érdemes sűrűn földutazni
Az utastér viszont kicsit sótlan, pedig a kötelező elemek azért jelen vannak. Beléjük kötni sem lehet igazán. Az RS logós sportkormány fogása kiváló, alul nem lapított, de annyi baj legyen, ez nem ront a kiválóságán. A bőrbe burkolt, egybe-fejtámlás sportülések jól tartanak a tempós kanyarokban. Emellett RS dombornyomottak, méhsejtmintás varrással, vörös cérnával és vörös oldalkárpittal próbálták dögösebbé tenni. Aztán ott vannak a fémbetétes pedálok is, továbbá a karbonmintás díszbetét a műszerfalon, egy kis Alcantarával megtámogatva. Szóval nem tudom, valójában mit hiányolok. Talán egy kis színt? A karosszéria fényével? De hát az is szürke, a már-már ikonikus Nardo, ami minden autónak jól áll. Visszatérve a műszerfalhoz, itt kapunk 10,1 colos érintőkijelzőt, illetve 12,3 colos digitális műszeregységet. A formákat az Auditól megszokottan vonalzóval rajzolták, de az ergonómiára ügyeltek. Minden könnyen átlátható, a klíma is fizikai gombos panelről kezelhető, szóval öröm és boldogság. A hátul helyet foglalóknak is, mert a lábtér kellemesen nagy, az ülések kényelmesek és ugyanolyan díszesek, mint az elsők. A csomagtérből pedig RS-ként sem veszít, ugyanúgy 530 literes alapból, ami 1525 literesre bővíthető, szóval ez egy praktikus sportautó.
Kicsit komor a belső, de megpróbálták feldobni néhány trükkel
RS felirat a kormányon, vörös szín az üléseken
Jól tartanak a sportülések a tempós kanyarokban
Csak hát rendesen összerázódnak a holmik a csomagtérben, ha kihasználjuk a képességeit. Orrában szintén győri termék dolgozik, és ez szintén egy olyan szerkezet, ami valószínűleg már nem sokáig marad velünk. A 2.5 TFSI benzinmotorról van szó. Az öthengeres egységnek különleges a hangja, egyedi a járáskultúrája, nagyszerű technikai csemege. Nem mellesleg baromi erős. 400 lóerőt ad le 5800-as fordulattól, mellé pedig 480 Nm forgatónyomaték társul, ám ez már 1950-es fordulatszámtól megjön. Ezt pedig 7 fokozatú duplakuplungos váltó továbbítja mind a négy kerék felé. Mindezek a számok fergeteges gyorsulást és eszeveszetten szép hangokat is jelentenek. Az 1,7 tonnás RS Q3 ugyanis 4,5 másodperc alatt százon van.
[BANNER type="3"]
De ennél fontosabb, hogy olyan futóművet varázsoltak alá, ami meglepően ügyesen rejti el a magas építésmód hátrányait. Persze, jobban dől, mint egy TT, amikor csikorgó gumikkal bedobod egy kanyarba, ám ez a kanyarsebesség igencsak nagy lehet. Eleinte el sem hiszed, hogy képes rá, de tudja, megcsinálja. Ugyanazt éreztem benne, mint az
RS Q8-ban: képzeletben megemeltem a kalapom a mérnökök előtt. Mivel magasan ülünk, soha nem fog olyan élményt nyújtani, mint egy vérbeli sportkupé, de örömautózásra bármikor jó. A hangja, a viselkedése, a megjelenése mind-mind méltó az RS névre. A fogyasztása pedig... Hát, azt pontosan nem lehetett lemérni, mivel csak kóstolót kaptunk az autóból, de a digitális műszeregység szerint 10 és 14 liter között váltakozott, mindezt úgy, hogy azért tényleg kínozva volt, nagy gáz-nagy fék, ahogy kell. Szeretnéd tudni az árát is? Durva számokkal dobálóznak manapság az autóiparban. Az RS Q3-ért is 27 millió forintot kérnek, de ez gondolom már nem is annyira meglepő.
Értékelés
Pozitív
Stílus, hang, erő, futómű
Negatív
Drága, SUV-ból még mindig nem lehet igazi sportautót faragni
Árak
Tesztmodell alapára
26 552 730 Ft (2022.10.25.)
Tesztautó ára
26 990 000 Ft (2022.10.25.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
2480 cm3
Teljesítmény:
298 kW (405 LE) 5800-7000 1/min-nél
Nyomaték:
480 Nm 1950-5850 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
4,5 s
Méretek
Motor és váltó
Hengerűrtartalom:
2480 cm3
Hengerek/szelepek száma:
5/20
Sebességváltó:
7 fokozatú DSG
Nyomaték:
480 Nm 1950-5850 1/min-nél
Teljesítmény:
298 kW (405 LE) 5800-7000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Gyorsulás 100 km/h-ra:
4,5 s
Nekem nagyon tetszik ez a Q3 Sportback. Az Audinál elég későn jött ez a coupe formájú SUV, de a másik két releváns gyártónál ebben a méretben nincs is ilyen (mert a Mercinél nincs ilyen GLA, és a BMW-nél sincs ilyen X1, az X2 más). Motorikusan nyilván csúcsteljesítmény, de simán elég lenne az 1.5 TSI-vel is, ugyanezzel a külsővel.
Csak megjegyzem, a Győri édest Lengyelországban gyártják!!!
Hát igen… Már csak a vasból készült tábla őrzi a gyár emlékét az egykori bejáratnál. Lakópark van a helyén… Talán (de abszolút nem 100%) hogy a vaníliás karika Székesfehérváron készül de a Balaton szeletek,Negró Lengyelországban meg Csehországban ?