Rengetegen autóznak egyedül stresszcsökkentés céljából

A Dacia felmérése szerint ötmillió brit tekint egyfajta meditációként az egyedül való kocsikázásra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sokan menekülnek a magányos autózás élményébe, ha meg akarnak szabadulni egy kis időre a mindennapok stresszétől.

Az autózás élménye egyeseket felpezsdít és lázba hoz, de sokan vannak olyanok, akiket ellazít és megszabadít a stresszes hangulattól. Egy, a Dacia által megrendelt felmérésből kiderült, hogy több mint ötmillió brit sofőr menekül az autózás magányába rendszeresen, hogy levezesse a feszültséget - szerintük ez egyfajta meditációval ér fel. Sőt, a 2013 megkérdezett autóvezető 65%-ának már az is elég, ha a ház előtt leparkolt autóban megállnak néhány másodpercre, hogy megtalálják belső nyugalmukat.
Hirdetés
A stresszlevezetésnek számos formája van, de az egyedül autózás több tevékenységet is maga mögé utasított a felmérésben résztvevőknél: a megkérdezettek 17%-a választja ezt, míg a futáshoz 16%, a hagyományos meditáláshoz 10%, a csapatsportokhoz pedig 8% fordul. És hogy mi elől menekülnek a brit sofőrök? A felmérés szerint a leggyakoribb stresszforrás a pénzügyi gondok, a családi kötelezettségek és az egészségügyi problémák. A kutatók azt is feltárták, pontosan mi nyugtatja meg a sofőröket, amikor egyedül autóznak. Legtöbben (64%) azért választják ezt, mert a hétköznapokból való kiszakadás érzését kelti, de sokan hallgatnak megnyugtató zenéket, vagy egyszerűen kikapcsolják az agyukat, félretéve az aggodalmakat. Vannak, akiknél a vezetés a saját életük fölötti irányítási képesség érzését kelti, de érdekes módon sokan a családtagjaiktól menekülnek az autózásba. Másoknál a mobiltelefonmentes percek számítanak sokat, megint másoknál az ismeretlen tájak jelentenek örömforrást. A válaszadók között volt olyan, akinek a kretivitását segíti elő, ha egyedül autózik, de van, akinek csak a kocsi kényelmes ülésére vagy kellemes illatára van szüksége. Ezzel a felméréssel a Dacia a saját értékesítési modelljének indokait kívánta megerősíteni, hiszen a konfigurátorban próbálják minél egyszerűbben megoldani az autó kiválasztását és megrendelését. A legpraktikusabb funkciókat általában alapfelszereltségként kínálják, hogy a vásárlás folyamata minél könnyebb és stresszmentesebb lehessen.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?