Ezek az új BYD modellek jönnek Európába

Hamarosan megérkezik a kínai gyártó első plug-in hibridje is Európába

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén is rengeteg újdonsággal rukkol elő a BYD az európai vásárlók számára, többek között két almárkája debütál a kontinensen, a Genfi Autószalonon pedig az összes újdonság látható lesz.

Tavaly ősszel mutatkozott be Magyarországon a BYD az Atto 3, a Dolphin, és a Seal modellekkel, a kínálat pedig idén minden bizonnyal bővül, hiszen a Genfi Autószalonra rengeteg újdonsággal készülnek. Az említett autókon túl Európa más részein már elérhető a Tang felső-középkategóriás SUV, a Han felső-középkategóriás szedán és a Seal U középkategóriás SUV. Utóbbi a genfi kiállítás után plug-in hibrid hajtáslánccal is választható lesz a Seal U DM-i formájában. Emellett a frissített Tang is a svájci rendezvényen lesz látható, amely akár 530 kilométeres hatótávot is lehetővé tesz majd a WLTP ciklus szerint.
Hirdetés
A BYD köztudottan rengeteg almárkával rendelkezik, és most először Európába is elhoznak ezekből kettőt. A YangWang luxusmárka az U8-cal fog bemutatkozni a kontinensen, ez pedig rögtön két technológiai újdonsággal érkezik. Az egyik a DiSus-P elnevezésű, intelligens szabályozású hidraulikus felfüggesztés, míg a másik az úgynevezett e4 platform. A közleményben úgy fogalmaznak, hogy ez a világ első sorozatgyártású négymotoros, kerekenkénti független hajtású padlólemeze. Ennek lényege, hogy a villanymotor teljesítménye és nyomatékleadása kerekenként szabályozható, így a tapadásvesztés esélye minimálisra csökken, és a vezethetőség is sokkal jobb lehet. Ennél egy fokkal talán érdekesebb, hogy ennek a technológiának köszönhetően az U8 egy helyben is képes megfordulni, akár egy tank. A másik bemutatkozó márka a Denza amely nem csupán a BYD tulajdona, hanem a Mercedes is részese a projektnek. a D9-essel egy hétüléses egyterűt hoznak Európába, amely ugyan tavaly már képviseltette magát Münchenben, de csak most lép hivatalosan piacra a kontinensen. Emellett az N7 is bemutatkozik, amelyről elöljáróban csak annyit közöltek, hogy egy sportos, középkategóriás és tisztán elektromos hajtású SUV lesz.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?