Ennyivel drágultak a használt autók egyetlen hónap alatt!

Csupán egy hónap leforgása alatt kimutathatóan drágábban hirdetik a használt autókat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

30 nap alatt is kimutathatóan drágultak a másodpiacon a személygépjárművek - derül ki az egyik használt autókkal foglalkozó portál közleményéből. Emellett azt is elárulták, jelenleg mely ársávban találni a legtöbb hirdetést.

Továbbra is főként a 2,5 millió forint alatti árkategóriában találni a legtöbb hirdetést a magyar használtautó-piacon - derült ki a Használtautó.hu és a KSH által kiadott közleményből. A feltett személygépjárművek közel 40 százaléka ebbe az ársávba esik. Fentebb lépve, a 2,5-5 millió forintos kategória is viszonylag népes, hiszen a hirdetések 26,4 százaléka ide sorolható. Ugyanakkor érdekes tendencia, hogy a 10 millió forint fölötti szegmens egyre hangsúlyosabbá válik, hiszen májusban a meghirdetett autók 13,4 százalékáért legalább ennyit kértek. Ezzel párhuzamosan a kínálati ár is emelkedésnek indult: egy hónap alatt 70 ezer forinttal lett magasabb az átlagár, amely jelenleg 5 490 000 forinton áll.

Hajtásláncokra lebontva továbbra is a benzinesek dominálnak, nagyjából a felét teszik ki a Használtautó.hu hirdetéseinek - csak májusban 54 ezer ilyen személygépjármű került fel a portálra. A dízelmotorosok aránya 42 százalék. A hibridek és tisztán elektromosok aránya messze elmarad ettől, ellenben az év ötödik hónapjában előbbiek kínálata 6,5, utóbbiaké 5,9 százalékkal bővült.

Ami a futásteljesítményt illeti, jelentős szakadék mutatkozik a benzines és gázolajos autók között. Előbbiek átlagosan 157 ezer kilométerrel kerülnek meghirdetésre, míg utóbbiak esetében ugyanez a szám 221 ezer kilométer. A portál kiemelte, az alábbi számok is bizonyítják, a dízelmotoros autókat jellemzően hosszabb távokon használják, erre a megállapításra pedig az is ráerősít, hogy a gázolajjal hajtott eladásra kínált gépkocsik átlagéletkora 2 évvel alacsonyabb.

 
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?