Óriási baleset az M7-esen, métereken múlhatott a motoros élete!

Hajmeresztő jelenetek az M7-es autópályáról, íme a videó!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ismét banális okból történt baleset az egyik magyar gyorsforgalmi úton. Videón mutatjuk az M7-esen történt ütközés pillanatát!

A felvételt az M7-es autópálya főváros felé tartó szakaszán rögzítették. A belső sávban közlekedő személyautó ismeretlen okból a szalagkorlát felé kezdett közeledni. Amikor a sofőr mindezt érzékelte, hirtelen kormánymozdulattal megpróbálta visszaterelni a poros aszfaltról az autót. Azonban a hátsó kerekek ennek hatására elvesztették a tapadást, a gépkocsivezető korrigálni kényszerült, amelynek eredményeképp először a belső, majd a külső szalagkorlátnak csapódott. Csodával határos módon az útpályán keresztbeálló kocsi senkit sem talált el, pedig a felvétel alapján a baleset idején mindhárom sáv telített volt, ráadásul a külső sávban egy motoros is közlekedett, akit csupán néhány méterrel került el az irányíthatatlan roncs.  A baleset kapcsán az MKIF kiemelte, komolyabb koncentrációval és finomabb kormánymozdulatokkal az ütközés könnyen elkerülhető lett volna.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?