Videón egy újabb figyelmetlen és veszélyes sofőr: rengeteg oka lett volna a megállásra, ám egyik sem hatotta meg.
Fotó: Facebook.com/Pest vármegyei rendőrség
Szentendrén egy férfi úgy gondolta, hogy a piros lámpa csak egy szimpla ajánlás, így a számára balról, szabad jelzésen át érkező forgalom ellenére megállás nélkül áthajtott a kereszteződésen. Mindezt egy Toyota Aygóban, ami az egyik legkisebb autó a hazai utakon, így a balról érkező Ford Focus kombi és Skoda Octavia tömege is több, mint kétszerese az aprócska Toyota tömegének. A sofőrt azonban nem csak az útját keresztező autók súlya és mérete hagyta hidegen, hanem a matricázása is: az Octavia bizony egy kék-fehérben pompázó járőrautó volt. A rendőrök fedélzeti kamerája természetesen mindent rögzített, a szabálytalan sofőr pedig 80 ezer forintos csekkel távozott a helyszínről. Fontos azonban megjegyezni, hogy ezzel még mindig nagyon jól járt, hiszen másodperceken múlt, hogy elkerülte a súlyos balesetet, amelyben vélhetően ő húzta volna a rövidebbet.