Egy hatalmas kockaként mutatkozott be az új Hyundai Santa Fe

A korábbi lekerekített formákat szögletes vonalakra cserélte a Hyundai az új Santa Fe-ben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Hyundai teljesen más irányban mozdult el az ötödik generációs Santa Fe esetében, egy sokkal szögletesebb, robusztusabb megjelenést kapott a koreaiak SUV-ja.

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a Hyundai a Santa Fe új generációjával a Land Rover babérjaira tör, hiszen az újonnan leleplezett SUV zavarba ejtően hasonlít a brit márka járműveire, de persze nem csupán koppintásról van szó.
Hirdetés
A 2018 után érdemben először frissülő modellnek már az első fényszórói is különlegesek, hiszen egy jól kivehető H-betűt formálnak, a két lámpatestet pedig a hűtőrácsot kettészelő LED-csík köti össze. Oldalról nézve nem lehet nem észrevenni a különleges felniket, a kerékjáratok kiemelése a karosszériából szintén jól áll a Santa Fe-nek, hátul viszont nagyon egyszerűen lett megoldva a lámpák elrendezése az autó többi vonalához képest. Persze, ezt a részt sem hanyagolták el a tervezők, a hátsó lámpatestekben is kirajzolódik a H-betű a márka emblémájára utalva. Nem csak a karosszériát, az utasteret is teljesen újragondolták a koreaiak. Eltűnt a rengeteg, már-már túlzónak ható tucatnyi gomb, helyette letisztult, kellemes megjelenést kapott a Santa Fe belseje is. Persze, továbbra is találni fizikai gombokat, de ezek csak a legszükségesebb funkciókat takarják, immáron az óracsoport is kizárólag digitális, analóg órák nélkül, közvetlenül mellé került a multimédiás kijelző is.
Hirdetés
A motorkínálatról egyelőre nem árult el semmit a Hyundai, hiszen a modell világpremiere augusztusban lesz, de annyi már biztos, hogy kínálnak majd 2,5 literes, négyhengeres motort a Santa Fe orrába, amely 277 lóerőt és 422 newtonmétert tud majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?