Beépített biciklisvédelmet is kap az új Octavia

A legújabb Skoda Octavia jelez ajtónyitáskor, ha kerékpáros közeledik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A sofőrt és az utast nem mentesíti a biztonságos ajtónyitás felelőssége alól az új funkció, de ha valaki mégis megfeledkezne a jármű szabályos elhagyásáról, a Skoda akcióba lép.

Több szempontból is radikálisan új a Skoda Octavia: nemcsak a dizájn terén tért vissza a konzervatívabb irányhoz az előző generáció osztott fényszórói után, a minőségben is szintet ugrott. Technológiailag is az egyik legfejlettebb induló a kompakt szedánok és kombik mezőnyében, amit már összefoglaltunk korábbi cikkünkben, sőt már az autót is próbáltuk, most viszont a nyár elérkeztével ideje kicsit részletesebben foglalkozni a biciklisek védelmét szolgáló újításról.
Hirdetés
Az új Octavia holttér-figyelője nem csupán menet közben figyel a mögöttünk és mellettünk haladókra, nehogy összeütközzünk velük, hanem leparkolt állapotban is üzemel. Ilyenkor a jármű mellett elhaladni kívánókra, köztük különös figyelemmel a biciklisekre veti óvó szemeit a Skoda, és ha úgy ítéli, hogy a kiszállás során baleset lehet, hang- és fényjelzéssel figyelmezteti a bent ülőket, ne nyissák tovább az ajtókat. A rendszer természetesen ugyanazokat a szenzorokat használja, mint menet közben a holttér-figyelő, 120 fokos szögben akár 35 méterre is ellát. A jelzések addig nem alszanak ki vagy hallgatnak el, ameddig a veszély el nem múlt - vagy mert becsuktuk az ajtót, vagy mert elhaladt a jármű vagy kerékpáros. A biztonsági rendszer ráadásul mind az első, mind a hátsó ajtóknál működik.
Hirdetés
További asszisztensek is a kerékpárosok védelmét hivatottak szolgálni, a ráfutásgátló például rájuk is optimalizálva van, így a már ismert figyelmeztetések és a vészfékezés őket is megmentheti, ha a sofőr figyelmetlen lenne. Ha pedig a vészfékezés már nem segítene, az autó intelligens algoritmusai és szenzorai segítségével megpróbálja kikerülni az előttünk lévőket, akár kocsit, akár biciklist. Egy másik innovatív rendszer a kanyarodó asszisztens, ami balra forduláskor a szembe érkező forgalomra figyel, illetve az úttesten áthaladó gyalogosokra vagy kerékpárosokra is. Lényegében a ráfutásgátló elvén működik, az azonban csak az előttünk és velünk egy irányba haladókkal való ütközést próbálja meg elkerülni, a kanyarodás közbeni asszisztens igazi újdonságnak számít - nem csak a Skoda márkán belül, hanem az Octavia piaci szegmensében is, ez az első modell, ami ilyen rendszerrel van felszerelve. A csehek tehát alaposan odafigyelnek a kerékpárosok védelmére, ami nem véletlen, hiszen a Skoda is bicikligyártóként kezdte tevékenységét, ráadásul még ma is adnak el kétkerekűeket, illetve versenyeket is szponzorálnak. Ettől persze fontos üzenet nem csupán a skodások, hanem minden sofőr számára: vigyázzunk a kerépárosokra kiszálláskor és menet közben is!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?