Bemutatták az Alfa Romeo szuperautójának reinkarnációját

Az Alfa Romeo 33 Stradale a 750 millió forintos árával a világ 40 legdrágább autója közé tartozik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Alfa Romeo már évek óta ígérgeti a szupersportautóját, az utóbbi hetekben pedig folyamatosan lázban tartották az olaszok az autós közösséget egy-egy apró infómorzsával. A várakozás véget ért, megérkezett az Alfa Romeo 33 Stradale.

A 33-as szám bűvöletében mutatta be az olasz márka a 33 Stradale szupersportautóját, amely méltó emléket állít a nagy elődnek, amit 1967-ben adtak a világnak. Első ránézésre akár azt is hozzá lehetne vágni a gyártóhoz, hogy ez csupán egy új köntösbe öltöztetett változata az 56 évvel ezelőtti modellnek, de közelebbről megnézve látni, hogy nem véletlenül dolgozott két évet a 49 mérnökből álló csapat a szupersportautón.
Hirdetés
Tény, megszólalásig hasonlít a történelmi elődre, mégis sokkal modernebb, letisztultabb, és hivalkodóbb. A hatalmas lámpatestek az újkori Stradale esetében is adottak, azonban a kor szellemének megfelelően LED fényszórók világítják meg a sofőr előtt az utat. Lévén Alfa Romeo, az ikonikus hűtőmaszk erről a modellről sem maradhatott le, ahogyan a négylevelű lóhere sem, amely az autó több pontján is ott virít. A 33 Stradale hátsó részén is gyönyörű vonalakat rajzoltak a lámpatesteknek, ahogyan a diffúzor is hozzátesz az autó szépségéhez,a négy kipufogó pedig csak hab a tortán, de ezt nem mindegyik Stradale modell kapja meg, hiszen kétféle hajtáslánccal is készül a szupersportautó.
Hirdetés
Az utastérben is a minimalista megvalósításra törekedtek az olasz márka szakemberei. A belső tér egyszerre idézi a versenyautók cockpitjét, és a repülőgépek pilótafülkéjét, az Alfa szakemberei szerint szándékosan. Utóbbira nagyban hajaz a tetőre pakolt kapcsolók tömkelege, valamint a középkonzolon lévő kezelőszervek is inkább a repülőket idézik, mintsem a hagyományos autókat. A klasszikus versenygépeket is megidézi az Alfa a 33 Stradale utasterében, hiszen a kormányra szándékosan nem pakoltak gombokat. Természetesen a jelen is megjelenik a szuperautó belsejében, de csak módjával, hiszen az óracsoport is csupán félig digitális, a kilométeróra és a fordulatszámmérő teljesen analóg. Egy szupersportautó azonban mit sem ér a nevéhez méltó hajtáslánc nélkül. Az Alfa Romeo nem aprózta el, rögtön két bivalyerős konstrukciót is bemutatott a 33 Stradale modellhez. A belsőégésű variáns egy V6-os, ikerturbós változat 620 lóerős teljesítménnyel, és egy nyolcsebességes automata váltóval, mely kizárólag a hátsó kereken adja le a teljesítményt. A végsebessége stílszerűen 333 km/óra, a százas sprintet pedig álló helyzetből kevesebb mint 3 másodperc alatt tudja. A V6-os motorral szerelt változat össztömege csupán 1500 kilogramm.
Hirdetés
A másik opció már a jövőbe mutat, ugyanis egy három villanymotorral szerelt verzió az alternatíva, ha a szerencsés vásárló emissziómentesen szeretne villogni. Papíron erősebb mint a hathengeres változat, kerek 750 lóerő, a hatótávja a WLTP ciklus szerint 450 kilométer környéke. Az Alfa Romeo szakemberei szerint a villanymotorok által hajtott 33 Stradale már 2,5 másodperc alatt képes százra gyorsulni, viszont a végsebessége "csupán" 310 km/óra. Hivatalosan egyelőre 10 belsőégésű, és 2 elektromos változatot erősítettek meg az olaszok. Összesen 33 készül a szuperautóból, ezek mindegyike elkelt a 2022-es Formula-1-es Olasz Nagydíj után, ugyanis az olaszok a hazai versenyük után egy zártkörű eseményen prezentálták az általuk kiválasztott potenciális vevőknek a vázlatokat, akik azonnal lecsaptak a nem mindennapi Alfa Romeóra. Az első példányt 2024. december 17-én adják át az első szerencsés tulajdonosnak, az utolsó 33 Stradale modellt pedig valamikor 2026-ban szállítják majd le. Az hírek szerint a szupersportautó 2,1 millió dollárt, vagyis bő 750 millió forintot kóstál, ezzel a világ 40 legdrágább új autója közé tartozik a Stradale, és mondani sem kell, minden idők legdrágább Alfa Romeója.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?