Itt az új szedán A-osztály!

Először hosszított fazonban mutatták meg a kis szedán Mercit

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megérkezett az új A-osztály lépcsőshátú változata, ám van egy kisebb csavar a történetben. Az új modell hagyományos szedánként érkezik, egyelőre még nem a CLA utódja.


Visszatérnek a hagyományos vonalhoz a Mercedesnél, de akár mondhatnánk úgy is, hogy megérkezett a legelső szedán A-osztály. Ez a modell ugyanis nem a Kecskeméten gyártott CLA utódja, hanem egy hagyományos lépcsőshátú modell. Vélhetően a CLA is kap hamarosan utódot egy erősen csapott tetejű négyajtós formájában, de csak jóval később. Az európai A-osztály szedánjára is várnunk kell még állítólag pár hónapot, az éles szeműek ugyanis már észrevehették azt, hogy egyrészt ezen itt kínai feliratok vannak, másrészt mintha furcsán nyújtott lenne.
[BANNER type="1"]
Azt is mondhatjuk, hogy teljesen normálisak az arányai, de nem, ez már a Kínának készült Lang kivitel, nyújtott hátsó lábtérrel. 2,73 méteres lett a tengelytávolsága, ami állítólag 6 centivel hosszabb, mint az érkező európai szedán A Mercié lesz. A kínai A-osztály kétféle felszereltségi szinten lesz elérhető, Sedan és Sport Sedanként, utóbbi egyetlen lényeges különbsége a géptető domborításai. 16-tól 19-colos méretig lehet majd válogatni a felnik közül, természetesen minden vezetéstámogató extrát megkap, amit a csapotthátú A-osztály is, beleértve a hangvezérléssel is irányítható MBUX rendszert.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?