Kupéval is támad a Lexus

Gyártásba megy a Lexus LF-CC

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Úgy tudni, zöld utat kapott az eddig csak tanulmánysorsú LF-CC, megint lehet hát dögös kupéja a Lexusnak. Olyan, amit meg is vesznek.

Új a GS felső-középkategóriás szedán, megújult az LS luxuslimuzin, rövidesen a közepes IS-en a sor, 2015-ben pedig jöhet az LF-CC. A micsoda? Az LF-CC, amit tanulmányként, s valamelyest tán az IS előfutáraként is a szeptemberi Párizsi Autószalonon mutatott be a Lexus. Felettébb marcona külsővel, bár már semmin sem lepődünk meg, hiszen az elborult japánok konzervatív sofőrös limóból is szörnyeteget bírtak faragni.
A hír pedig úgy szól, hogy egy mérnök "elárulta": igenis gyártásba megy az LF-CC, s 2015-ben már meg is lehet majd vásárolni, ha elég a jobbnál jobb német prémium kupékból. A nyitható keménytetős SC annak idején nagyon nem jött be a vevőkörnek, s így Toyotáéknak sem, az LFA pedig inkább szupersportkocsi, mint viszonylag elérhető árú luxustermék, tehát a Lexusnak kvázi támadnia is kell például a sportos LF-CC-vel, ha versenyben kíván maradni az elitpiacon.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?