Itthon még meg is bámulnák: végsebesség-teszten az Octavia II RS

Nem is rossz egy dízel kombitól? Így hasít a 11 éves Octavia RS az Autobahnon!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bizonyára sokak "elérhető álomautója" egy középkorú RS Octavia, a német kollégáknak köszönhetően most az is kiderül, hogy mit tud egy ilyen autó, ha nem állnak az útjában a sebességhatárok.

A második generációs Octavia RS 170 lóerős TDI változata még abból a korból való, amikor az átlagos benzinvérűek a dízel sportmodellekben kételkedtek úgy, ahogy manapság az elektromos társaikban szokás. Ennek ellenére, ahogy ma megannyi villanyhajtotta erőgép, úgy a dízel RS Octavia is egy remek autó volt, ráadásul hazánkban még mindig viszonylag fiatalnak és erősnek számít. A vártnál nagyobb futásteljesítménnyel szinte pontos mását vehetjük meg a videón látható autónak a Használtautó.hu oldalát böngészve már akár 2,8 millióért, de még az igazán szépekért is csak 3,5 millió környékén kérnek.
Hirdetés
A videóból is jól látszik, hogy ár/érték arányban nem rossz üzlet egy ilyen RS, ám az is tény, hogy lehetne erősebb. 170 lóerejével ugyanis ma már aligha indulhatna a sportmodellek kategóriájában, ám tagadhatatlanul tökéletes úgymond sportosabb utazóautónak. Mindemellé még sokat sem eszik a 2,0 literes CR TDI erőforrás, így a mai üzemanyagárak mellett sem feltétlenül kell megtagadnunk magunktól az alábbi videón a sofőr szemszögéből bemutatott vezetési élményt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?