Radikálisan más arccal kezdi 2019-et a Hyundai Elantra

Rá sem ismerni a frissített Hyundai Elantrára

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha azt mondanák, valami egészen új kerül a piacra, akár hihető is lenne, a friss Hyundai Elantra ugyanis elöl hátul nagyon új arcát mutatja.


Egyetlen baj volt csupán a Hyundai Elantrával, hogy nagyjából úgy nézett ki, mint a háromféle alternatív hajtáslánccal kapható Ioniq. Most ennek vége, ugyanis frissítették az Elantrát és nem aprózták el, teljesen más kinézetet kapott, ami megváltoztatta a karakterét is. Furcsa módon nem az i30-hoz hasonló frontrészt kapott, az Elantra jóval durvább megjelenésű lett, háromszög alakú fényszóróival és a krómot mellőző hűtőrácsával elég szigorú tekintetet kapott.
Hirdetés

Hátulról is változott, a lámpák külső felét meghagyták, a csomagtérfedelén lévő túlnyúlásokat viszont megváltoztatták és az egész teljesen új belső rajzolatot kapott. Az Elantra durva stílusához jól passzolnak a bonyolultnak tűnő sokküllős felnik is. Bent már kevesebb a változás, ám ha figyelmesen átnézzük, feltűnhet az új műszeregység, élőben pedig az új rendszerű 8 colos érintőképernyős fejegység is biztosan frissebb hatást kelt majd, itt egyébként még a váltó karja is változott.
A frissített Elantra motorkínálata a már jól ismert motoroktól nem tágít, bár az amerikai piacon elérhető lesz a kétliteres, Atkinson ciklusú szívó benzinmotorral is, nálunk vélhetően a 140 lóerős 1.4 T-GDI és az új, 177 lóerős 1,6-os turbós benzinessel kínálják majd. Dízelből várhatjuk az 1,6-ost, valamint akár az új könnyű hibrid rendszerű kétliterest is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?