Korábban is lehetett Lexus villanyautót vásárolni, ám az RZ az első, ami az alapoktól elektromos hajtásúnak készült. Ára napjaink villanyautós trendjeit tükrözi.
Lassan de biztosan a magyar piacra is beszivárognak a kínai autógyártók termékei. Némelyikük már ismert néven, de leginkább most még furcsa elnevezésekkel. Mint például az Omoda5, ami a Chery terméke.
Két legyet egy csapásra. Egyszerre két típust mutatott meg idehaza a Volvo. Mindkettő eleve villanyautónak készült, ám az egyiknek az ára döbbenetesen kedvező. Legalábbis a villanyautók között.
Akárcsak a szedánok esetében, az EQE szabadidő-autóként is pontosan olyan, mint az EQS, ám éppen annyival kisebb, hogy még legyen értelme, és az úton is valamelyest jobban viselkedjen.
Igazi sikertörténet a Clio, hiszen 1990-es bemutatása óta 16 millió példányszámban kelt el világszerte. Öt generáció során kétszer nyert Év Autója díjat, miközben a városi kisautók ikonjává nőtte ki magát. Most pedig jelentősen megújulva folytatja útját.
Minden részletét arra hegyezték ki, hogy már első ránézésre kiábrándíthatatlanul beleszeress: a világon az első között láttuk az új C-HR generációt, íme a képek és az adatok a sokak által várt újdonságról! Neked bejön, vagy éppen taszít ez a formaterv?
Nem akar sem népautó, sem pedig taxi lenni az ötödik generációs Prius. Minden téren hatalmasat lépett, lényegében irányt is váltott az új modell. Hamburgban vezettük, de a magyarországi árakat hoztuk haza: íme minden, amit tudnod kell az újdonságról!