Tudjátok mennyivel lettek drágább, a már forgalmazott MG modellek az év kezdetén? Nulla forinttal! Semmit nem drágultak, ráadásul már rendelhető az új HS is.
Az Afeela szupergyorsasággal mutatta be első kézzelfogható autóját, a tavaly tavasszal alapított cég csak 2025-re ígérte az első járművet, ám egy tanulmányautó már most a közönség elé gurult.
A BMW i Vision DEE tanulmányautót a Las Vegasban rendezett Szórakoztató Elektronikai Kiállításon (CES) mutatták be. Célkitűzése: létrehozni a valaha volt legszorosabb kapcsolatot az ember és az autó között.
Egy Porsche karaktervonásai és élvezetes vezethetősége egy hétköznapi, családi használatra tökéletes terepjáróba öntve. Nagyjából így szólt az ötlet, amely életre hívta a Porsche Cayenne-t, amelynek legelső generációja 2002-ben rajtolt el.
Autógyártóból mobilitási szolgáltató lesz a Toyota is, a világ változásával pedig még egy új városkoncepciót is létrehoz, nem csak elméletben. De hoznak nekünk kézi váltós sportautót is a japánok, 2 másodperces 100-as sprinttel.
Mindenből egy kicsi - ez lehetett a Peugeot 408 formatervezőinek jelszava miközben összegyúrták a kupék, a limuzinok és a szabadidő-autók stílusjegyeit egyetlen járművé. A végeredmény telitalálat!
Megnéztük, meg is mutatjuk a Toyota legújabb családi autóját és első dedikált villanyautóját. Ha tetszik, te is meglesheted, sőt a próbájukra is feliratkozhatsz!