Őszintén mer humorizálni a Kia, legfrissebb, Magyarországra is megérkezett modelljét Robert de Niróval reklámozzák, ez legalább annyira ütős, mint az új autó hatótávolsága.
Már hazánkban is kapható a Peugeot 508 SW, a puttony felárát alaposan megkérik, de az már az ötajtós limuzinnál is egyértelmű volt, hogy igényes vevőkört céloznak.
Kifut hamarosan az Opel Zafira és a Vivaro Tourer is, helyüket lényegében azonos modell, személyautóként a Zafira Life, haszonjárműként az új Vivaro veszi át. Mutatjuk, miként.
A Mercedes eladásainak oszlopait mára messze nem a szedánok és limuzinok adják, sokkal inkább az SUV-k. A közepes GLC az egyik legnépszerűbb, nem csoda, szinte minden réteg talál belőle megfelelőt.
Az Opel-hívők érdekes anomáliára figyelhetnek fel, hiszen a Corsa E 2014-ben debütált és mostanában fut ki, az idei újdonság pedig a Corsa-e villanyautó, ami most mutatkozott be, már hazai ára is tudott.
Egyelőre csak egy darab, kombi karosszériás és SportLine kivitelű Superb, illetve egy hófehér Kamiq állt a közönség elé, ám még idén mindkét típus piacra lép.
Tesztautót általában úgy próbálunk, hogy benne ülünk. Ezzel szemben a legutóbbit nekem kellett összerakni és még bele se férek, az önfeledt móka viszont garantált a Lego Technic egyszerű készletével.
Újabb modellel bővült a DS kínálata, a DS 3 Crossback ráadásul az első modell a PSA új moduláris platformján, amin idén az Opel Corsa és a Peugeot 208 is érkezik.